
Az egyik oldalon a hatalom, amely éppen korlátozza a politikai szabadságjogokat és külföldi ügynöknek minősít minden szervezetet, amely külföldről is támogatást kap. A másik oldalon az ellenzék, aminek része a szélsőséges nacionalista Szvoboda, és amelyik a hatalmon korlátozta a nyelvhasználatot, ellenzékben megpróbálta megakadályozni a kárpátaljai magyar tankerület megvalósítását.
Középen pedig az önmagában is megosztott kárpátaljai magyarság.
Két nyugat-ukrajnai megyéből, Lembergből és Ivano-Frankovszkból, ahol az ellenzék megszállta a kormányhivatalokat, szélsőséges csoportok indultak Ungvárra, hogy ott is ezt tegyék.
Nem teljesen alaptalan a magyar kormány aggodalma. A mostani ellenzék, amikor hatalmon volt, a kisebbségi nyelvhasználatot korlátozó nyelvtörvényt fogadott el.
A helyzetet tovább bonyolítja a kárpátaljai magyarok belső megosztottsága is. Két nagy szervezetük, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyarok Demokratikus Szövetsége ellentétes oldalon állnak. Az előbbiek legfőbb szövetségese Viktor Baloga és a Jedinij Center, ami viszont a szélsőjobboldali és a mostani tüntetéseken is aktív Szvobodával közösen igyekezett megakadályozni az új nyelvtörvény és a kárpátaljai magyar tankerület megvalósítását.
A Szvoboda azokkal a szélsőségesekkel is kapcsolatban áll, akik rendszeresen meggyalázzák a vereckei hágón a magyar honfoglalás emlékművét.
Az UMDSZ elnöke, Gajdos István pedig Janukovics elnök Régiók Pártjának képviselőjeként tagja az ukrán parlamentnek.
A magyar diplomácia tehát nincs könnyű helyzetben, arra figyelmeztetett, hogy a szélsőséges csoportok nézetei ellentétesek azokkal a követelésekkel, amiket a mérsékelt ellenzék hívei a kijevi Majdan téren megfogalmaztak:
“Ezek az ő elveikkel, harcukkal, forradalmukkal ellentétes eszmék nem szolgálják Ukrajna európai közeledését és az európai értékeket, illetve az egész ország békés, demokratikus átalakulását és jövőjét”

























