Megelégelték a várakozást Csehországban, ahol már a húszezret is meghaladta a járvány áldozatainak száma. Andrej Babis miniszterelnök bejelentette, hogy az ország az uniós gyógyszerügynökség jóváhagyása nélkül is használni fogja az orosz Szputnyik V vakcinát.

„Nem várhatunk az EMA döntésére, amikor Oroszország még (engedélyezési) kérelmet sem nyújtott be” – mondta Babis a CNN Prima News-nak. Csehországban a héten naponta átlagosan ezren haltak meg, ezzel a 20 ezret is meghaladta a járvány áldozatainak száma – derül ki az Independent cikkéből. Az országban eddig már 650 ezer személyt oltottak be, 245 ezren pedig a második dózist is megkapták.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


A cseh kormány a vakcinahiány miatt segítséget kért az uniós partnerektől.

A cseh határral szomszédos Szászország tartományi kormánya 15 ezer AstraZeneca vakcinát küld. Franciaország pedig 100 ezer Pfizer/BioNTech vakcinát ígért. Prágai sajtóértesülések szerint ez utóbbi esetben kölcsönről van szó, azaz a vakcinákat később Csehország visszaadja Franciaországnak.

Szombaton  már a húszezret is túllépte a koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma Csehországban, ahol az első fertőzést közel egy éve, 2020. március elsején mutatták ki a laboratóriumok. Az utóbbi hét napban a halottak száma megközelítette a napi ezret.

(HíradóMandiner / Independent)



SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.