Donald Trump szerdán bejelentette, hogy közlekedési miniszterét, Sean Duffyt nevezte ki a NASA, az amerikai űrkutatási hivatal élére.

Sean Duffy lesz a NASA „ideiglenes adminisztrátora” – közölte Trump a Truth Social közösségi média fiókján, anélkül, hogy megmondta volna mennyi időre szól a megbízatás. „Kiváló vezetője lesz az egyre fontosabbá váló űrügynökségnek, még ha csak rövid időre is” – hangsúlyozta.

A NASA vezetői tisztségére korábban kiszemelt Jared Isaacman üzletember – a multimilliárdos Elon Musk közeli barátja – május végén esett ki a jelöltek sorából, vagyis nem sokkal azelőtt, hogy Trump és Musk között kirobbant a költségvetési törvényjavaslat miatti vita.

Július 6-án az amerikai elnök azzal magyarázta ezt a fordulatot, hogy Jared Isaacman „demokrata volt, aki soha nem járult hozzá republikánus kampányához”. „Azt is gondoltam, hogy nem lenne helyénvaló, ha Elon egy nagyon közeli barátja, aki az űriparban dolgozott, vezetné az NASÁ-t, amikor a NASA olyan fontos része Elon üzletének” – tette hozzá az elnök.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


(Híradó / MTI)

Borítókép: Donald Trump amerikai elnök rendkívüli sajtóértekezletet tart a washingtoni Fehér Házban 2025. június 27-én. Fotó: MTI/EPA/ABACA pool/Yuri Gripas



SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.