A brit uralkodó levélben invitálta meg Donald Trump amerikai elnököt vendégségbe.

Washingtonba látogatott Keir Starmer brit miniszterelnök, hogy Donald Trump amerikai elnökkel egyeztessen az ukrajnai rendezéssel kapcsolatban – írja az AP News. A brit kormányfő egyúttal átadta III. Károly levelét is, amivel a brit uralkodó meghívta az amerikai elnököt az Egyesült Királyságba, aki a meghívást elfogadta.

A Reuters részletesebben is beszámolt a sajtótájékozató pillanatairól, amikor a brit kormányfő átadta Trumpnak az uralkodó meghívását, aki egyúttal a First Ladyt, Melania Trumpot is meghívta.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


„Ez nagyon különleges. Ilyen még nem történt korábban. Ez precedens nélküli”

– ezekkel a szavakkal adta át III. Károly meghívóját Keir Starmer Donald Trumpnak, aki úgy reagált:

„A válaszom: igen. (…) Nagyon várjuk már, hogy ott legyünk és megtiszteljük a királyt, megtiszteljük az országot.”

A látogatás pontos időpontját egyelőre nem tűzték ki. Keir Starmer arról szeretné meggyőzni az amerikai elnököt, hogy az európai vezetőket is vonja be az ukrajnai háború lezárását célzó tárgyalássorozatba.

(Híradó)

Borítókép: Donald Trump amerikai elnök (b) Keir Starmer brit miniszterelnököt fogadja a washingtoni Fehér Ház nyugati szárnyának kapujában 2025. február 27-én. Fotó: MTI/EPA/Will Oliver



SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.