Donald Trump és Vlagyimir Putyin sajtótájékoztatót tartottak magyar idő szerint nem sokkal szombaton hajnal 1 előtt. Az orosz elnök dicsérte Trumpot és kormányát, miközben az amerikai elnök azt mondta, hogy sikerült megegyezniük néhány kérdésben.
Mint írtuk, Vlagyimir Putyin és Donald Trump pár órája találkoztak az alaszkai Anchorage város közelében lévő reptéren, majd megkezdődtek a tárgyalások. A korábbi fejleményeket ebben a cikkben foglaltuk össze.
Az első tárgyalási szakasz nagyjából éjfél után negyedórával zárult le,
és ezután, némi előkészületet követően a sajtó elé állt a két elnök.
A felszólalást Vlagyimir Putyin kezdte, aki köszönetet mondott Donald Trumpnak, és arról beszélt, hogy jól zajlottak a tárgyalások, illetve az amerikaiakkal ápolt „jószomszédi” viszonyról is, amelyet állítása szerint akkor is szóba hoztak, amikor Trump köszöntötte őt a reptéren. Felhívta a figyelmet arra, hogy Alaszka közös pont a két ország történetében, beleértve a második világháború alatt itt működő légihidat is, és beszélt arról is, hogy gazdasági szempontból sok lehetőséget rejt a két ország kapcsolata.
Az orosz elnök ezután arról beszélt, hogy utoljára négy évvel ezelőtt tartottak amerikai-orosz csúcstalálkozót, és utalt arra, hogy Trumppal most sokkal jobb a viszony, mint Joe Bidennel volt. Emellett Ukrajnát is „testvérnemzetnek” nevezte a most zajló háborútól függetlenül.
Majd arról beszélt, hogy Ukrajna biztonságát „természetesen” garantálni kell, ezt ők is hajlandóak elfogadni, és bízik benne, hogy erről is meg tudnak egyezni majd.
Ezután arra kérte az ukrán és európai vezetőket, hogy ne avatkozzanak be, ne „torpedózzák meg” a békefolyamatot. „Arra számítunk, hogy Kijev és az európai fővárosok mindezt konstruktív módon fogják fogadni, és nem fognak akadályokat gördíteni, nem fogják megkísérelni provokációkkal és háttérintrikákkal megzavarni a kialakulóban lévő előrelépést” – mondta.
Végül arról is beszélt: egyetért Trumppal abban, hogy ha ő lett volna az elnök az előző ciklusban, akkor most nem lenne háború.
Az amerikai elnök szerint sikerült megegyezni bizonyos kérdésekben
Ezt követően Donald Trump vette át a szót, aki szintén produktívnak nevezte a találkozót.
Állítása szerint sok „pontban” meg tudtak egyezni Putyinnal (bár nem fejtette ki, hogy pontosan melyek ezek).
Az elnök szerint megállapodást most még nem írtak alá. Mint mondta, fel fogja hívni a NATO vezetőit és Volodimir Zelenszkijt is, és tájékoztatja őket az elhangzottakról.
A Putyinnal való kapcsolatát „fantasztikusnak” nevezte, és azt mondta, hogy „jelentős” előrelépést sikerült elérniük most. Trump ezután azt mondta, hogy néhány kérdés még rendezésre vár, és ezek közt van egy nagyon jelentős is (ezzel esetleg az ukrajnai területi kérdésekre utalhatott). Majd azt mondta, hogy ő és Putyin egyaránt véget akarnak vetni a háborúnak, miközben arról is beszélt:
„Legközelebb Moszkvában!”
– fűzte hozzá ezen a ponton Putyin, mire Trump azt mondta: elképzelhető, hogy így lesz.
Ezt követően rengeteg újságíró szeretett volna kérdezni tőlük, de az elnökök levonultak a színpadról. Azt egyelőre nem tudni, hogy miben sikerül megegyezniük pontosan, de elképzelhető, hogy a következő órákban ez is kiderül.
__ j) és Vlagyimir Putyin orosz elnök az ukrajnai rendezést szolgáló amerikai-orosz csúcstalálkozón az Elmendorf-Richardson katonai bázison, az alaszkai Anchorage-ben 2025. augusztus 15-én. MTI/EPA/Szputnyik pool/Szergej Bobilev. __
(Híradó)
Továbbiak a Mandineren.
Borítókép: Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök az alaszkai csúcstalálkozó sajtótájékozatóján. Fotó: MTI

























