„Itt az idő, hogy hivatalosan elismerjük Jeruzsálemet Izrael fővárosának. A korábbi elnökök nem tudták betartani ezt a kampányígéretüket, azonban én igen.” – jelentette be határozottan Donald Trump amerikai elnök.

Ez a lépés segíteni fogja a közel-keleti békefolyamatot. Az amerikai elnök kiemelte, hogy Izrael szuverén állam és így döntést hozhat arról, hogy hol legyen a fővárosa. Azt is közölte, hogy az amerikai nagykövetséget átköltöztetik Tel-Avivból Jeruzsálembe.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök történelmi jelentőségűnek nevezte Trump bejelentését.
“Nagyon hálásak vagyunk az amerikai elnöknek bátor döntése miatt. a lépés tükrözi Donald Trump elkötelezettségét egy ősi, maradandó igazság és a béke mellett.” – hangsúlyozta Benjamin Netanjahu.
A nemzetközi közösség ugyanakkor nem ismeri el Jeruzsálemet Izrael fővárosaként, a nemzetközi szervezetek már korábban is óva intették az amerikai elnököt a lépéstől. A város státuszának fenntartása ugyanis alapja az izraeli-palesztin konfliktus kétállami megoldásának, vagyis annak, hogy Izrael mellett megalakuljon a független Palesztin állam is.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsának rendkívüli összehívását kérte Jeruzsálem kérdésében nyolc ország. Azt ellenzik, hogy Donald Trump amerikai elnök szerdán elismerte Jeruzsálemet Izrael fővárosaként. Nemcsak az arab és a muzulmán országok kritizálják az amerikai elnök lépését, hanem európai szövetségesei, valamint az ENSZ is.
Forrás: echotv.hu


SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.