Az iráni állami média és az amerikai elnök megerősítette a hírt: a szombat reggel Iránra mért csapásokban meghalt Ali Hamenei ajatollah, Irán legfelsőbb vezetője. Donald Trump ezen kívül bejelentette, addig folytatják a harcot, amíg nem érik el a céljukat.

Amiről korábban izraeli források írtak, mostanra hivatalossá vált: Donald Trump amerikai elnök közép-európai idő szerint szombat éjfélkor bejelentette, hogy a szombat reggel Irán ellen indított rakétatámadásban megölték a perzsa állam legfelsőbb vezetőjét, Ali Hamenei ajatollahot.

Hamenei, a történelem egyik leggonoszabb embere, meghalt.

Ez nem csak az iráni nép számára jelent igazságot, hanem minden nagyszerű amerikai számára is, valamint azoknak a világ számos országából származó embereknek, akiket Hamenei és vérszomjas bandája megölt vagy megcsonkított. Nem tudta elkerülni a hírszerzésünket és a rendkívül kifinomult nyomkövető rendszereinket, és Izraellel szorosan együttműködve sem ő, sem a vele együtt meggyilkolt többi vezető nem tehetett semmit – fogalmazott Trump a Truth Social oldalon közzétett bejelentésében.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Hozzátette, az ajatollah halála „a legnagyobb esély az iráni nép számára, hogy visszaszerezze az országát”, aminek a folyamata hamarosan megkezdődhet, ugyanis „az ország egyetlen nap alatt teljes mértékben megsemmisült”.

Az amerikai elnök ezután arról értekezett, hogy értesülései szerint az iráni Forradalmi Gárda több tagja nem kíván harcolni, ahogyan a biztonsági és rendőri erők sem, ezért kegyelmet kértek az Egyesült Államoktól. Nekik a következőt üzente:

Most még megkaphatják a mentességet, később csak a halált.

Bejegyzésében Trump kiemelte, a támadásokat mindaddig folytatják, amíg nem érik el a céljukat: „békét a Közel-Keleten és az egész világon”.

Az amerikai elnök bejelentése után az iráni állami média is megerősítette a halálhírt. Tájékoztatásuk szerint negyvennapos gyászt hirdetnek az ajatollah halála miatt.

Irán megerősítette az ajatollah halálát

„Az iszlám forradalom vezetője, – elnök, Gholam-Hossein Mohseni-Eje’i, Irán legfelsőbb bírósági elnöke, valamint az iráni „Őrzők Tanácsa” (Guardian Council) egyik jogásza látja majd el.

Az iráni közlés szerint Ali Shamkhani, Irán Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanácsának titkára, valamint Mohammad Pakpour vezérőrnagy, az Iráni Iszlám Forradalmi Gárda (IRGC) főparancsnoka szintén életét vesztette a szombati akcióban.

Az izraeli−amerikai−iráni konfliktus eseményeit folyamatosan követi az Index „percről percre” tudósításában:

(Index)

Borítókép: Ali Hamenei, Irán legfelsőbb vezetője 2025. február 7-én. Fotó: 



SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.