November 14-én délután a Clevelandi Magyar Múzeumban tartott előadást dr. Puskás Judit kutató, aki munkatársaival együtt  komoly eredményeket ért  a  mellrák elleni kutatásban. A kutatást az Akroni Egyetemen végzik, s jelen pillanatban azon dolgoznak, hogy a  gyógyszert  a mellpótlásra rá tudják tenni, s azt lokálisan tudják adagolni. Egy vegyület segítségével láthatóvá szeretnék tenni a rákos sejteket, mert ezáltal  azok könnyen  elérhetővé válnak. Puskás Judit 15 éve dolgozik kutatásán,  amelyhez a Cleveland Clinic is partnerként kapcsolódott. A kutatások eredményei nagyon pozitívak, s jelenleg a finansziális akadályok késleltetik a továbbhaladást. Ahhoz, hogy engedélyezzék a gyógyszer használatát, ahhoz még több állatkísérletre és befektetett tőkére van szükség. Szerencsére vannak alapítványok, melyek támogatják Judit kutatását, ilyen  az Akron-i Breast Cancer Innovation Foundation , amelyet nők hoztak létre annak érdekében, hogy a kutatást a gyakorlatban is lehessen kamatoztatni. Természetesen Judit és csapata minden pályázati lehetőséget megpróbál az anyagi támogatások elnyerésében. Célja, hogy minél szélesebb körben értesüljenek kutatásának eredményeiről, ezért évek óta nem szakmai szintű előadásokat tart érdeklődőknek, hogy mindenki betekintést nyerhessen  a kutatásba. Szerinte erre azért van nagy szükség, mert az adófizető polgárok pénzét költik a kutatásra, s fontos, hogy az emberek értsék, hogy miről van szó, s lássák annak eredményeit.

YouTube player

Adománygyűjtés



SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.