Kedves ismerőseim hívtak magukhoz vacsorára, Alex és Ruth. Alex értem jött kocsival, s miután bepattantam kocsijába, Shakers Higts felé vettük az irányt. Eddig nem ismertem ezt a városrészt, úgy éreztem, hogy egy erdő kellős közepén járunk. Nagyon kellemesnek tűnt a környék, hatalmas villák, szép házak, s mindez egy gyönyörű szép erdő közepén, ahol egy-egy tavacska teszi még hangulatosabbá az elém táruló látványt.
Alex egy nagyon csinos ház előtt állítja meg a motort. Felesége, Ruth páratlan vendégszeretetét élvezhetem az est folyamán, aki a konyhában sűrgött érkezésünkkor. Belépve a nappaliba jó magyar szokás szerint welcome drink-kel fogadtak. ”Unikum vagy szilvapálinka?” Hangzott el a kérdés, én azonnal rácsaptam az unikumra, mert pár hónapos amerikai tartózkodásom alatt még nem volt szerencsém találkozni ezzel a hungaricummal. Az unikum ízével a számban vezetett körbe Alex a lakásban, amelynek egyszerű és finom szépsége azonnal megfogott. Egyik ámulatból estem a másikba a sok magyar vonatkozású dísztárgy és emlék láttán. Gyönyörű vitrinek őrzik a herendi porcelánokat, a Nagy- Magyarország- alakú kerámia tárgyakat, a csikós és kulacs porcelánokat, s mindazt amit szüleiktől örököltek vagy ők szereztek be Magyarországból. A házaspár tiszteli gyökereit, ragaszkodnak magyarságukhoz, hiszen a dísztárgyaik éppen csak meg nem szólalnak ékes magyarsággal, hogy Jó napot, Hello Magyarország! Nagyszerű érzés volt látni a magyar kultúra emlékeit a házban, a falakon a magyar témájú festményeket, s Alex büszkén mutatta a latin nyelvű családi származási oklevelet, amely bekeretezve lóg a falon, s bizony ennek felbecsülhetetlen szellemi értékével tisztában van a házaspár, s én is, aki rögtön a fényképezőgéphez nyúl, hogy megörökítse azt.
Alex családjának egyrésze Felvidékről, s Mikolc környékéről másik része pedig Kárpátaljáról származik. Felesége családjának története egyszerűbb, ők az erdélyi Árkos nevű településről származnak. Alex menekülttáborban született Németországban, Ruth harmadgenerációs magyar, az anyukája még anyanyelvi szinten beszélt magyarul, de ő sajnos már nem. Ebben az évben iratkozott be a magyar iskolába, hogy tanulja szülei nyelvét.Nagyon motivált a magyar nyelv tanulásában, ezt én jómagam tanusíthatom, aki tanítja őt minden hétfőn este az iskolában. Társalgásunk többnyire angolul zajlik hogy Ruth is bekapcsolódjon a beszélgetésbe, de én néha Alexszel magyarra váltok. Mesélnek a családjukról, gyerekeikről, s unokákról. akikkel már többször voltak Magyarországon. Alex nagy fájba vágta a fejszéjét, elhatározta, hogy több generációig visszamenőleg fetérképezi a családfáját. Mutatta is munkájának eddigi gyümölcsét, a családfát, amelynek kibogozásával hetente több órát tölt el, telefonál magyarországi levéltárakba, s komoly levelezéseket folytat levéltárosokkal. Az egész mánia akkor kezdődött, amikor édesanyja meghalt, s megtaláltak a padláson egy dobozt tele papírokkal, származási levelekkel. Mivel korábban szülei őt nem avatták be ezekbe a dolgokba, s nem meséltek a család történetéről, ezért Alex azóta szenvedélyesen igyekszik mindent megtudni, s kideríteni a családról.
Mielőtt hozzálátunk a finom vacsorához még egy csodában volt részem. Alex büszkén mutatja az egyik vitrin 3 gyönyörűséges pipáit, s hétköznapi hanghordozással azt is elmeséli, hogy ezek a pipákat nem más, mint Kölcsey Ferenc szívta. ”De Alex, kérdeztem , Tudod ki volt Kölcsey Ferenc? Ő írta a Himnuszt!!” Alex nagy nyugalommal bólogat, igen, természetesen tudja. Ez is családi örökség. Kölcsey Klára volt az ő dédmamája, s így őrzi most ő ezket az ereklyéket. Se a fülemnek, se a szememnek nem akartam hinni, kértem, hogy vegye ki a pipákat, hogy megnézhessem közelebbről, hogy kezembe foghassam őket. Valóban egy letűnt kor emlékeinek tűntek, kecses alakjuk és előkelő egyszerűségük miatt már vizionáltam is ahogy Kölcsey egykor fújta a füstöt, pöfékelt, s közben kereste a rímeket a következő versének megírásához.
”Istenem, mik vannak ebben a lakásban, milyen értékek! Olyan mint egy múzeum” gondoltam magamban, s közben még mindig a pipákat simogattam, hogy realizáljam a valóságot. A háziasszony , Rúth közben elkészült a vacsorával, ezért asztalhoz szólított minket. Finom zöldségleves, főtt csirke magyaros szósszal és zöldséggel, illetve almás pite került az asztalra pillanatok alatt. Ruth-tal átbeszéltük a magyar konyha gasztronómiai értékeit, s ekkor vettem észre, hogy tökéletes magyarsággal ejti ki az ételek nevét. Mesélte,hogy édesanyja csak magyar ételeket főzött otthon, s ő is próbálja ezt a hagyományt ápolni. Természetesen finom magyar vörös bort kortyolgatunk a vacsorához, hogy teljesebb legyen az örömünk.
Csodálatos estét töltöttem a házaspárnál, akikkel vacsora után még kellemes csevegést folytattam a nappaliban. Azt nagyon sajnálom, hogy ők, akik ennyire tisztelik gyökereiket, s a magyar kultúrát nem kapcsolódnak be a clevelendi magyarság életébe. Ezt tőlük is kérdeztem, de erre nem kaptam választ. Talán Ruth nyelvi nehézségei miatt?? Nem tudom, de azt látom rajtuk, igényelnék a magyarok társaságát, de valami megakadályozza őket, hogy lépéseket tegyenek ennek megváltoztatásában.
Távozásomkor még teszek egy utolsó pillantást Kölcsey gyönyörű pipái felé, s arra gondolok, hogy hány magyar család tartogathat családi vitrinjeikben hasonló értékeket mint Ruth és Alex itt Clevelandben.
