Karácsony van, ilyenkor próbálunk kicsit jobban egymásra figyelni. Sok pillanat van év közben, amikor eszünkbe jut, milyen is lesz idén a karácsony. Készülünk rá, odafordulunk a másikhoz, a jobbik arcunkat mutatjuk. Az építészetnek is van ilyen szelíd, jobb arca, amit idén is a Hello Wood mutatott meg egy rendhagyó köztéri karácsonyfa-állítással.

Az Erzsébet téren éppen láttam, amikor az alpinisták kötélen lógva dobálták fel a termetes rönköket, egyre feljebb haladva egy gúla körül. A nem mindennapi látvány egy nem szokványos akciónak köszönhető, aminek különleges eredménye született: a Design Terminál előtt 11 méter magas, 4,5 méter széles karácsonyfa áll, összesen 5000 darab tűzifából.

16034599012_9251e69955_z
Forrás: Hello Wood/Vargha Miklós. Tervezők: Pataricza Kristóf és Lencsés Albert

Hogy ennyi tüzelőből fűteni is lehetne? Nincs ezeknek az építészeknek jobb dolguk? Hát, éppen hogy nincs. A Hello Wood idén a Design Terminállal és a Magyar Ökumenikus Segélyszervezettel összefogva a tavalyi, szánkókból épült karácsonyfa után olyan karácsonyfát kívánt a budapesti közösségnek állítani, amely felhívja a figyelmet azokra, akiknek télen az otthon melegének megteremtése is problémát jelent.

Az installációhoz elhasznált 150 mázsa tűzifa a segélyszervezeten keresztül rászorulókhoz kerül, ahogy a tavalyi, szánkókból készült karácsonyfa is szegény gyerekekhez került. Az installáció az Ökumenikus Segélyszervezet szeretet.éhség adománygyűjtéséhez kapcsolódik, melynek keretében minden, az 1353-as számra kezdeményezett hívással és SMS-sel 250 forinttal lehet segíteni.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Forrás: Flickr/Hello Wood
Forrás: Hello Wood/Vargha Miklós. Tervezők: Pataricza Kristóf és Lencsés Albert


„Az építészet szerepe jelentősen megváltozott az utóbbi néhány évben. A válság után még fontosabbá vált, hogy olyan munkák szülessenek, amelyek nem csak a lakosság 1 százalékának készülnek. A Hello Wood ezt a társadalmilag érzékeny építészetet képviseli”
– áll a szervezet közleményében. Az alkotás szerepe ebben az esetben nem más, mint hogy segítsen a figyelmet ráirányítani azokra, akiknek tényleg szükségük van rá. A farönk gúla természetes és egyszerű megjelenését az alkotók nem kívánták ráaggatott díszekkel megváltoztatni: meghagyták az anyagot a maga egyszerű őszinteségében.

A köztéri karácsonyfa-állítás régi hagyomány, a Hello Wood munkájához azonban nem kellett kivágni egy szép fenyőt, végeredményben újrahasznosítható anyagból dolgoztak. Az Adományfának elnevezett installáció üzenete kifelé és befelé is működik: nemcsak hogy messziről látszik, de ha belépünk, meghitt hangulat, fény, és a különleges szerkezet látványa fogad.

Forrás: Flickr/Hello Wood
Forrás: Hello Wood/Vargha Miklós. Tervezők: Pataricza Kristóf és Lencsés Albert

Ahol a nyüzsgő városban egy pillanatra magunk lehetünk. Az Adományfa mindenkié, nappal és éjszaka is látogatható egészen vízkeresztig.

Forrás: mno.hu



SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.