Penny Mordaunt visszalépett, így Rishi Sunak maradt az egyetlen jelölt a brit Konzervatív Párt vezetésére és ezzel együtt a brit miniszterelnökségre.

Hétfőn kora délután eldőlt: Penny Mordaunt visszalép a Konzervatív Párt vezetőjelölti versengéséből. Ez azt jelentette, hogy Rishi Sunak maradt az egyetlen jelölt a párt vezetésére. A brit parlamentben kormányzó többséget alkotó toryk esetében ez azt jelenti, hogy Sunak lesz a párt által adott miniszterelnök is.

Sunak indiai származású, hindu szülők gyermekeként született Nagy-Britanniában. Magániskolák és oxfordi egyetemi tanulmányok elvégzése után a pénzügyi szférában helyezkedett el. Az Infosys nevű indiai informatikai óriáscég tulajdonosának lányát vette el:

Reklám
Tas J Nadas, Esq


a házaspár több száz milllió fontnyi vagyonnal rendelkezik.

Rishi Sunak pénzügyminiszteri tisztséget töltött be Boris Johnson kormányában. Nyáron Johnson bukása előtt lemondott tisztségéről.

A nyár végi konzervatív pártvezetői versengésben végül Liz Truss és közte dőlt el a verseny: a párttagság többsége akkor Truss mellett döntött. A kampány során

Sunak kritizálta Truss szerinte megalapozatlan és veszélyekkel járó adócsökkentési programját,

ami aztán valóban gyorsan a brit gazdaságpolitika összeomlásához és Liz Truss ellehetetlenüléséhez vezetett.

Truss lemondása után a napokban Boris Johnson jelezte, hogy nem indul el újra a vezetésért, a bejelentkező Penny Mordaunt pedig visszalépett. Így Rishi Sunak léphet elő pártvezetővé és kormányfővé: az első indiai származású, hindu vallású vezetője lehet Nagy-Britanniának.

A kormányfőjelöltségét meghirdető üzenetben Sunak úgy fogalmazott:

„Az Egyesült Királyság nagyszerű ország, de mély gazdasági válsággal kell szembenéznünk. Pártunk döntése meghatározza, hogy a britek új nemzedékének több lehetősége lesz-e, mint az előzőnek. Ezért indulok most, hogy az ön új miniszterelnöke és a Konzervatív Párt vezetője legyek, hogy teljesítsek az ország számára.

Szolgáltam a pénzügyminiszterükként, segítettem a gazdaság kormányzását a legnehezebb időkben.

A mostani kihívásaink még nagyobbak. De a lehetőségek – ha jó döntést hozunk – még nagyszerűbbek.

Megvannak az eddigi teljesítményem bizonyítékai, megvan a világos tervem a legnagyobb problémáink megoldására, és megvalósítom a 2019-es kiáltvány ígéreteit. Integritás, professzionalizmus és elszámoltathatóság lesz a kormányzatom minden szintjén. Minden nap dolgozni fogok, hogy a dolgok el legyenek intézve.

A lehetőséget kérem önöktől, hogy segítsek megoldani a problémáinkat. Hogy a pártunkat és az országot a következő választás felé vezessem, önbizalommal, erős meggyőződéssel – készen állva az új vezetésre.”

(Mandiner)



SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.