Hatvannégy éves korában ma hajnalban elhunyt Kovács András Ferenc Kossuth-díjas erdélyi magyar költő, esszéíró, műfordító, dramaturg, a Látó szépirodalmi folyóirat volt főszerkesztője – közölte szombaton a marosvásárhelyi lap szerkesztősége.

A szatmárnémeti születésű, Kossuth-díjjal, József Attila-, Déry Tibor- és Babérkoszorú díjjal is kitüntetett alkotó a marosvásárhelyi Látó című szépirodalmi folyóirat versrovatának szerkesztője, majd főszerkesztője volt. Verseket 1977-től, gyermekverseket 1981-től közölt, félszáznyi kötet szerzője. Verseiből több nyelven, több változatban is készültek fordítások.

Kovács András Ferenc az úgynevezett negyedik Forrás-nemzedék vezéralakja volt, akit a kortárs magyar költészet legnagyobbjai között tartottak számon.

– Költészetében ott működik a teljes irodalmi hagyomány, amelynek immár fontos része ő maga is.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Tehetség, stílus, szabadság, szellem, pátosz: mind-mind részei annak a könnyedén nagyszabású játéknak, amely 1983-ban kezdődött a Tengerész Henrik intelmeivel, és amely nem ér véget a 2019-es Requiemmel

– írta róla korábban  Bazsányi Sándor.

Szeretett barátunk, kollégánk, Kovács András Ferenc költő ma hajnalban elhunyt. Költő és barát, aki sokat tudott és szívesen adta. A lélek halhatatlanságáról ő most már mindent tud

– írta közösségi oldalán a Látó szerkesztősége, hozzátéve, hogy saját halottjának tekinti a volt főszerkesztőt.

(Magyar Nemzet / MTI)

Borítókép: Kovács András Ferenc. Forrás: Facebook



SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.