Műsorra tűzte a Móricz regényből készült sorozatot a Duna televízió. A nyolcrészes sorozat első két epizódja október 13-án, péntek este 21 órakor debütál. A premier kapcsán Pataki Tamás írt kritikát a filmről a Demokrata online változatán.
Erdély vérben, viharban és szerelemben – valódi sárkányokkal. A Tündérkert című történelmi sorozat abban jó, amiben a magyar filmek általában rosszak.
Utálatos, hogy minden történelmi sorozatot a Trónok harcához hasonlítanak, mert utóbbi egy ponyvafantasy, amelyben rosszul nevelt sárkányok céltalanul bolyongó élőholtakat perzselnek szét, ráadásul a végén sem derül ki, hogy miért.
Népszerűsége miatt az újságok ezzel a párhuzammal próbálták beharangozni az Erdélyi Fejedelemség viharos korszakában játszódó Tündérkertet is, pedig ez több sebből vérző párhuzam. Kezdjük azzal, hogy
a történelmi drámáknak súlyuk van, úgy érezzük, hogy mindaz, ami bennük történik – még akkor is, ha csak a művészet szférájában játszódik – valahogyan formálta a jelenünket, életünket, sorsunkat.
Nagyobbak a tétek. Nagyvonalúan eltekintünk attól, hogy a Tündérkert főcímzenéje hajaz a Trónok harcáéra: a sorozat szerencsére másban nem utánozza a tízes évek slágersorozatát, a sárkánymotívum átvételével pedig igazán nem lehet vádolni a Báthory családot.
A nyolcrészes, 2,149 milliárd forintos támogatásból forgatott történelmithriller-sorozat első két epizódját megnézve azon kaptuk magunkat, hogy várjuk a harmadikat, és ilyen érzést ritkán keltett bennünk magyar történelmi filmsorozat (emlékezzünk csak a magyar film Aranybulla-momentumára, amit jogosan lehetne múltgyilkossággal vádolni). Nos, a Tündérkert éppen abban erős, amiben a magyar filmet általában gyengének szoktuk tartani:
kidolgozatlan karakterek, maníros színészi játék és lapos párbeszédek helyett hús-vér figurákat meglepően jól megformáló színészeket láthatunk, a párbeszédek pedig életszerűek
(lehet, hogy Bereményi Géza – a sorozat vezető írója – jótékony hatására nincsenek benne zavaró neologizmusok, a „pián” kívül).
Mielőtt a miliőről, cselekményről és színészi alakításról ejtenénk pár szót, beszélnünk kell a Tündérkert-sorozat titkáról. Ez pedig egyszerű: a világirodalmi színvonalú karakterek, a jól megszerkesztett, szövevényes, de értelmes cselekmény (tehát minden, amit a kortárs magyar forgatókönyvek nagy részéből hiányolunk) egy bizonyos Móricz Zsigmond nevű írónak köszönhető.
Lehet, hogy azért működik ennyire jól a Tündérkert, mert végül is egy nagyon jól sikerült Móricz-adaptációról van szó (kétlem, hogy ugyanilyen jól működne egy kortárs forgatókönyvírók által kitalált fejedelemségkori történet, mert korunkban már nincs meg hozzá a szükséges történelmi és érzelmi mélység). Érdekes, hogy a Hunyadi-sorozat is egy regényfolyamból készül (a sikeres huszadik századi Gárdonyi– meg Jókai-adaptációkról nem is beszélve), tehát
úgy látszik, hogy történelmi filmek esetében a magyar filmművészetnek az adaptáció lesz a járhatóbb út.
A teljes cikk az alábbi linken olvasható.
