Az amerikai legfelsőbb bíróság indoklás nélkül elutasította kedden Donald Trump elnök jogászainak keresetét, amelyben a pennsylvaniai elnökválasztási eredmények hitelesítésének leállítását kérték.

Ez az első eset a 2020-as amerikai elnökválasztással kapcsolatban, hogy egészen a szövetségi legfelsőbb bíróságig vittek egy keresetet, amely valamely állam eredményének felülvizsgálatára, vagy az eredmény hitelesítésének késleltetésére irányul, pedig Trump kampánycsapata és megbízott jogászai számtalan hasonló keresetet nyújtottak be szerte az Egyesült Államokban.

Rudy Giuliani, volt New York-i polgármester, Donald Trump amerikai elnök jogászcsapatának vezetője sajtótájékoztatót tart Washingtonban 2020. november 19-én. Trump továbbra sem ismeri el ellenfele, Joe Biden győzelmét, csapata számos jogi panasszal élt a november 3-i elnökválasztás lebonyolítását és tisztaságát illetően
Fotó: MTI/AP/Jacquelyn Martin

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Pennsylvania csatatérállamnak számít, ahol soha nem lehet biztosra venni előre, hogy a republikánus vagy a demokrata párti jelölt győz-e. A kereset előtte már megjárta a pennsylvaniai bíróságokat, és Tom Wolf demokrata párti kormányzó már hitelesítette is Joe Biden demokrata párti elnökjelölt győzelmét.

A beadványt a különböző szinteken egy republikánus párti washingtoni képviselő és egy képviselőjelölt jegyezte. Azt kérték, hogy a bíróság érvénytelenítse az államban leadott két és félmillió levélszavazatot, vagy az egész választási eredményt, és az állam republikánus többségű törvényhozása állapítsa meg, ki győzött ott.

A szövetségi legfelsőbb bíróság indoklás nélkül utasította el, hogy foglalkozzon a keresettel. Erre reagálva a benyújtók ügyvédje, Greg Teufel közölte, hogy külön keresetet nyújt be a legfelsőbb bírósághoz, és ebben azt kéri a testülettől, hogy érdemben és sürgősséggel tárgyalja az ügyet. A republikánusok azzal érvelnek a keresetben, hogy Pennsylvaniában a levélszavazást szabályozó törvény annak végrehajtási rendelete miatt alkotmányellenes, a törvényt azonban tavaly az állami törvényhozás minden tagja megszavazta egyetlen republikánus képviselő kivételével. A legtöbb levélszavazatot Biden kapta az államban, minden szavazatot egybe véve pedig nyolcvanezerrel kapott több voksot, mint Trump.

Joe Biden demokrata párti elnökjelölt köszönti támogatóit a Delaware állambeli Wilmingtonban 2020. november 7-én. A CNN szombaton jelentette be, hogy Joe Biden megnyerte az amerikai elnökválasztást republikánus ellenfelével, Donald Trumppal szemben, miután Pennsylvaniában is ő kapta a legtöbb szavazatot. Trump nem ismeri el Biden győzelmét, szerinte ő nyerte meg a választást, és azt állította, hogy több tízezer levélszavazat a választás napján urnazárás után érkezett be, ami szerinte törvénytelen
Fotó: MTI/EPA/AP/Andrew Harnik

(Magyar Nemzet)



SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.