Új, mintegy 128 kilométer hosszú kőolajvezeték épül Magyarország és Szerbia, Algyő és Újvidék között az ellátásbiztonság erősítése érdekében – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Belgrádban. Az új vezetékről szóló tárgyalásokat április végén jelentették be.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a magyar–szerb gazdasági vegyesbizottság ülését követő sajtótájékoztatón arról számolt be, hogy a Mol és a Transnafta együttműködésében tervezett csővezeték létesítéséről szóló szerződést a június 20-i kormánycsúcson írják majd alá.

A két állam energiabiztonságának erősítése érdekében emellett megegyeztek arról, hogy az MVM és a Srbijagas közös regionális földgázkereskedő vállalatot hoz létre, illetve arról is, hogy Magyarország idén is százmillió köbméteres nagyságrendben fog földgázt tárolni Szerbiának – tájékoztatott.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Közölte, hogy a szerb energiahálózat korszerűsítésében magyar cégek is részt fognak venni, s menetrend szerint haladnak a munkálatok a két villamosenergia-hálózatot összekötő interkonnektor kapacitásának megduplázására.

Ma nincsen magyar energiabiztonság Szerbia nélkül, és nincsen szerb energiabiztonság Magyarország nélkül

– emelte ki.

Szijjártó Péter ezután közölte, hogy fontos intézkedésről döntöttek egy rendkívül bosszantó ügyben is, mivel a hatmilliárd eurós kétoldalú kereskedelmi forgalom és az emberek közötti szoros kapcsolatok ellenére még mindig elképesztően hosszú a várakozási idő a határállomásokon. Ezért nagy infrastrukturális fejlesztéssel új, modern határátkelőt hoznak létre Röszke és Horgos között – mondta. – Ez Európa egyik legforgalmasabb határátkelőhelye, és azt szeretnénk, ha Európa egyik legmodernebb határátkelőhelye is lenne a jövőben – fogalmazott.

Hozzátette, hogy az autópálya-határátkelőre háruló nyomást valamelyest elosztják a többi átkelő között, hogy így is csökkentsék a várakozási időt. Ezért a hercegszántói határátkelőt alkalmassá teszik teherforgalomra, az ásotthalmi átkelőhelyet buszforgalomra, valamint szeretnék meghosszabbítani a többi átkelő nyitvatartási idejét is.

Az ukrajnai háború jelentette nehézségekről szólva azt emelte ki, hogy bár sem a szerbek, sem a magyarok nem felelősek a harcok kirobbanásáért, mégis nagy árat fizet ezért a két ország. Ráadásul – mint mondta – az is rossz hír, hogy a világ ismét a blokkosodás irányába halad, amin Közép-Európa mindig csak rajtavesztett.

Közép-Európának tehát ebben a rendkívül nehéz környezetben kell most sikeresnek lennie, és ez csak kiszámítható és megbízható együttműködések segítségével lehetséges

– szögezte le, aláhúzva, hogy erre jó példa Magyarország és Szerbia kapcsolata. Magyarország és Szerbia is a béke pártján áll. Szerintünk a legfontosabb az lenne, hogy megmentsük az emberek életét, és ezt csak békében lehet – közölte.

Újságírói kérdésre válaszolva a miniszter hangsúlyozta, hogy a kormány különösen fontosnak tartja a biztonsági együttműködést, ugyanis az illegális bevándorlás mindkét országnak komoly kihívás, hiszen tavaly 271 ezer illegális határátlépési kísérletet kellett meghiúsítani hazánk déli határán.

– Mi szeretnénk szorosabbra fűzni az együttműködést Szerbiával abban a tekintetben, hogy az Európai Unió külső védvonalát minél délebbre tudjuk tolni, ezért magyar rendőrök részt vesznek a szerb rendőrökkel és határőrökkel együtt a szerb–észak-macedón határ védelmében – mutatott rá. Hozzátette, hogy Magyarország kész a jelenleginél nagyobb rendőri erőt Szerbia rendelkezésére bocsátani a határvédelem erősítése érdekében, miután ezáltal Magyarországon is csökken a nyomás.

(Magyar Nemzet)

Borítókép: A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszél a magyar-szerb gazdasági vegyes bizottság ülését követő sajtótájékoztatón Belgrádban 2023. május 10-én. Szijjártó Péter bejelentette, hogy új, mintegy 128 kilométer hosszú kőolajvezeték épül Magyarország és Szerbia, Algyő és Újvidék között az ellátásbiztonság erősítése érdekében. MTI/KKM



SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.