HETVENÖT ÉVE ÁLLTAK ÁT A SZOVJETEK OLDALÁRA ÉS ÜZENTEK HADAT SZÖVETSÉGESEIKNEK A ROMÁNOK
1944. augusztus 23-án állt át Románia a szovjetek oldalára. A jutalom Erdély volt. Miért sikerülhetett a románoknak az, ami nekünk nem? Köő Artúr történésszel, a Magyarságkutató Intézet munkatársával beszélgettünk.
1944. augusztus 23-a délutánján a 23 éves I. Mihály román király személyesen fogadta Ion Antonescu kondukátort, és kész tények elé állítva megkérdezte, hajlandó-e szakítani a németekkel és átállni az oroszok oldalára. Mivel Antonescu nemet mondott, a király letartóztatta, a fegyverszüneti kérelemről pedig személyesen tájékoztatta Manfred Freiherr von Killinger német követet. Az új román kormány élére kinevezett Sanatescu vezérezredes azonnal bekerítette a Bukarest környékén állomásozó, kis létszámú német alakulatokat, így Mihály király este tíz órakor a rádión már bejelenthette a németellenes szövetséghez való átállásukat és a román hadsereg csatlakozását a szovjet Vörös Hadsereghez.
– A román vezetés lelki szemei előtt most is Erdély megszerzésének a lehetősége lebegett, s mivel a közvélemény sem tudott megbarátkozni az 1940-ben született második bécsi döntéssel, a román politikusoknak könnyű volt az ország lakosságával elfogadtatni döntésüket – magyarázta kérdésünkre a kiugrás fő mozgatórugóit Köő Artúr történész, a Magyarságkutató Intézet munkatársa.
Mint mondta: Románia politikai elitje ráadásul az ország létrejöttétől kezdve erős szálakkal kötődött ahhoz a Franciaországhoz, amely augusztus elejétől megkezdte az offenzívát, és gyorsan tört előre Németország felé. A fordulatot követő napon a náci Németország bombázni kezdte Bukarestet és több romániai célpontot is, így az új román vezetés – a megfelelő ürügyre várva – augusztus 25-én hadat üzenhetett Németországnak és Magyarországnak.
– Mind Románia, mind a Szovjet-unió elérte célját. Előbbi megszabadult a náci befolyástól, utóbbi gyorsan megszállhatta Romániát, ami – tekintettel arra, hogy Sztálin versenyt ,,futott” nyugati szövetségeseivel Berlinért – rendkívül fontos volt – állítja a történész.
A fegyverszüneti megállapodás tartalmazta, hogy Románia egyszer és mindenkorra lemond Besszarábiáról, ezért a románok nem késlekedtek, ha Erdélyről volt szó. 1944. augusztus 26-án az Úz és a Csobányos völgyén keresztül szovjet csapatok törtek be Erdélybe, nyomukban a román hadsereggel. A kiugrásuk sikerét elemezve pedig óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy miért sikerülhetett a románoknak az, ami nekünk nem.
– A románok tisztában voltak azzal, hogy átállásukkal elveszítik az 1941-es keleti hódításaikat, ahogyan azzal is, hogy Németország el fogja veszíteni a háborút, és Romániának nem szabad egy vesztes ügy mellett kitartania. Egy sikeres átállás és a Magyarországnak küldött hadüzenet viszont együtt járhat Észak-Erdély visszaszerzésének lehetőségével – mondta Köő Artúr.
A történész szerint Erdély megszerzésének vágya – ugyanúgy, mint 1916-ban, amikor az antant oldalára állva a bukaresti kormány lemondott a besszarábiai románokról, csak azért, hogy Erdélyt megszerezhesse – most is döntő tényezőnek bizonyult. Vannak olyan történészi álláspontok, amelyek szerint a román kiugrás leginkább annak köszönhette sikerét, hogy gondos előkészületek előzték meg és a román politika számos csoportja támogatta az akciót.
Mihály román király és Ion Antonescu kondukátor szemlét tart a fronton
Fotó: Europress/AFP
A történész szerint azonban látnunk kell azt, hogy legalább ennyire gondosan előkészítettnek tűnt a magyar kiugrási kísérlet is, csakhogy az 1944. március 19-től katonailag megszállt Budapest teljesen más helyzetben volt, mint a kevés német csapat által „őrzött” Bukarest, és a magyar tisztikar sem volt annyira elkötelezett a kiugrás mellett, mint a román.
Az 1945 utáni tudatos történelemhamisítással ellentétben a román kommunisták csak a király rádióbeszédéből értesültek arról, hogy megkezdődött a kiugrás, így csupán statisztái voltak az eseményeknek – mutatott rá a Magyarságkutató Intézet munkatársa. Hozzátette: az Erdély okozta régi ellentét a magyar és román fél között ellehetetlenítette a németekkel szembeni együttműködést. Így, ha Horthyékat felkészülten is érte volna a román kiugrás, akkor sem valószínű, hogy kialakult volna bármi összefogás a két ország között, amitől Edmund Veesenmayer német követ, Hitler teljhatalmú magyarországi megbízottja annyira félt.
– Érthető volt az aggodalma, augusztus végén ugyanis néhány napig a délkelet-európai térségben a teljes összeomlás fenyegette a német érdekeket, hiszen ha Romániát követően Magyarország is a gyors cselekvés útjára lépett volna, Németország nehezen akadályozhatta volna meg ezt. A magyarországi német követ egy néhány évtizeddel később készült interjúban beszélt arról, hogy a budapesti német követségen már össze is csomagoltak. Meggyőződésük volt, hogy a magyar és a román kormány összehangoltan cselekszik, és a két ország közösen lép ki a háborúból. Az 1970-es években azt is nyilatkozta, hogy ennek megakadályozására nem sok eszköz állt volna a rendelkezésére – véli Köő Artúr.
Horthy Miklós viszont nem kötött fegyverszünetet a Szovjetunióval, ami árulkodik arról is, hogy a kormányzónak a politikai erkölcsösség mást jelentett, mint Mihály román királynak. A román lépést ,,alávaló becstelenségnek” tartó Horthy annyiban azonban kihasználta a német pozíciók meggyengülését, hogy Sztójay Döme németbarát kormányát menesztette és Lakatos Géza vezérezredest nevezte ki miniszterelnöknek. Lakatos azonban a neki szánt feladatot nem tudta teljesíteni. Az ország mozgásterének növelését és a kiugrást megakadályozta az, hogy a németek megkezdték a maradék magyar szuverenitás felszámolását, és a Vörös Hadsereg – nyomukban a románnal – már Erdélyben fosztogatott.
Köő Artúr történész Fotó: T. Szántó György
Be se kellett volna szállni a háborúba a németek oldalán. Inkább el fogadni Sztálin ajánlatát és visszaszerezni egész Erdélyt.