Főoldal Hírek Magyarországi hírek Eredményt hozott az importtej kilocsolása

Eredményt hozott az importtej kilocsolása


HM146100.JPG_uj_fekvo_lead
Hegedűs Márta / Magyar Nemzet

A tejtermelők múlt heti demonstrációját követően már több áruházláncnál is kedvező változások indultak el a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (Tej Terméktanács) tapasztalatai szerint – közölte a szakmaközi szervezet elnöke hétfőn az MTI érdeklődésére.

Mélykuti Tibor elmondta: a terméktanácsi tag kiskereskedelmi láncoknál (CBA, Tesco, Auchan, Penny Market) több magyar termék lett a kínálatában, de például a Sparnál – amely nem tagja a szakmaközi szervezetnek – szintén kedvező folyamat indult el. Ez a cég ugyanis már nem kínál vevőinek import UHT tejet, csak belföldit.

Az import ellen

Hozzáfűzte: azokkal a kereskedelmi láncokkal, amelyek tagjai a terméktanácsnak, korábban már egyeztetett a szakmaközi szervezet arról, hogy hogyan lehet növelni a magyar tej és tejtermékek kínálatát, például az UHT tej esetében. Az alacsony áron beszerezhető importot ugyanakkor nem lehet teljesen kizárni az üzletek kínálatából – jegyezte meg.

múlt heti tiltakozást a tejtermelők a számukra kedvezőbb piaci feltételek biztosítása érdekében szervezték, a magyar piacon megjelenő nagy mennyiségű import ellen. A magyar piacot leginkább a külföldről behozott ultrapasztőrözött, UHT tej, valamint a félkemény sajtoknál tapasztalható nagy mennyiségű behozatal zavarja.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


A szakmaközi szervezet elnöke emlékeztetett: a múlt hét keddi termelői demonstráció felháborodást váltott ki azoknál a kereskedelmi láncoknál, amelyek érintettek voltak. A tiltakozást többen összefüggésbe hozták a terméktanáccsal, noha ahhoz a szervezetnek nem volt köze, a demonstrációt a tejtermelők szervezték – szögezte le.

Támogatják a hazait

A CBA júliusi országos akciós újságjában magyar UHT tejet, trappista sajtot hirdet, elősegítve ezzel a belföldi termékek értékesítését. A CBA így is próbálja enyhíteni a tejtermelők, tejfeldolgozók gondjait – közölte Fodor Attila, a CBA kommunikációs igazgatója hétfőn az MTI-vel. Hozzáfűzte: „tagjaink számára kötelezővé tettük, hogy kiemelten helyezzék előtérbe a magyar tejtermékeket, különös tekintettel a hazai UHT tejet és trappista sajtot”.

A Tesco-Global Áruházak Zrt. magyarországi áruházaiban a friss tej kategóriában kizárólag magyar tejet kínál vásárlóinak. Az áruházlánc több mint egy évvel ezelőtt tett vállalásának, miszerint kizárólag magyar termelőktől vásárol friss tejet, azóta is eleget tesz – közölte a Tesco az MTI-vel.

Ezzel párhuzamosan az UHT – hűtést nem igénylő – tej kategóriában a magyar tej részarányát az importhoz képest a Tesco jelentősen megnövelte. Tette ezt annak ellenére, hogy a hazai termék ára folyamatosan magasabb, mint az import tejeké. Jelenleg az UHT tejből a választék közel fele származik magyar termelőktől, ez az arány az elmúlt négy évben folyamatosan emelkedett.

 

Forrás: mno.hu



SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.