Az „Informatics Europe” a Microsofttal karöltve harmadik éve hirdette meg a „Best Practices in Education” díjat, amelyet idén a Sapientia színei alatt pályázó Dr. Kátai Zoltán, Tóth László és Adorjáni Alpár által kidolgozott módszer nyerte el.
A díjat 2013. október 9-én adták át Amsterdamban az ECSS (European Computer Science Summit) csúcstalálkozón. A nyertes pályázat arról szól, hogy miként lehet hatékonyabbá tenni az informatikaoktatást több érzékszerv párhuzamos és jelentőségteljesebb bevonásával (Multisensory Informatics Education). Az amsterdami bemutató fénypontjának számított hat „algoritmus-tánc” (Maros Művészegyüttes közreműködésével készültek), amelyek Erdélyben honos etnikumok néptáncaival szemléltetnek alapvető rendezési algoritmusokat.

Az Algo-rythmics projekt 2007-ben indult. Az első e-learning eszköz lehetővé tette, hogy a diákok a billentyűzetről “bedobolják” (ahelyett, hogy beírnák a kódot) az algoritmusok ciklus-vázait, illetve, hogy meghallgassák a ciklus-szerkezetek ritmus-dallamát.

A következő lépés a szerepalakítás bevezetése volt. A hallgatókat felkérték, hogy rekurzív algoritmusokat szemléltető forgatókönyveket játszodjanak el.

Innen már csak egy lépés volt az algoritmus-táncokig. Először sapientiás hallgatók (lányok) táncoltak, Michael Flatley zenéjére. Később, hogy a kidolgozott algoritmus korreográfiák művészeti szempontból is értékesek legyenek, a projektbe bevonták a Maros Néptáncegyüttest. Így született meg a hat algoritmus-néptánc, amelyek közel 2 milliós nézettséget értek el a youtube videómegosztóon és a facebook közösségi oldalon. Az algoritmus-táncok didaktikai értékesítése céljából fejlesztették ki az algo-rythmics.ms.sapientia.ro online oktatási környezetet.


























