Törökország felmondhatja az Európai Unióval a migránsok visszafogadásáról kötött alkut, ha az EU nem vezeti be a török állampolgároknak a beígért vízummentességet. Erre figyelmeztetett a török Európa-ügyi miniszter.
eu-torokorszag-zaszlo

Március közepén sok európai politikus érezte úgy, hogy nemtelen alkut köt Törökországgal a migránsok visszafogadásáról.

A bevándorlás témája azonban annyira feszítő kérdéssé vált, hogy az EU hajlandó volt félretenni az egyre inkább tekintélyelvű alapon kormányzó Erdogan elnökkel szembeni aggályait, sőt még abba is beleegyezett, hogy megindítsa a csatlakozási tárgyalásokat Törökország majdani uniós tagságáról.

Európa azt is kénytelen volt szó nélkül végignézni, hogy a török karhatalom megszállja egy ellenzéki lap szerkesztőségét és bilincsben vezetik el a dolgozókat.

Ankara számára a nagy eredmény az volt, hogy az EU beleegyezett: októbertől vízummentesen utazhatnak török állampolgárok az unióba.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Már a hónap második felében járunk, de a vízummentesség késik. Brüsszelben ugyanis időközben kifogásolni kezdték a török terrorellenes törvényeket, amelyek emberi jogi visszaélésekre adhatnak lehetőséget.

Ezt a késlekedést elégelte most meg a török kormány, és Omer Celik Európa-ügyi miniszter közölte: „azzal, hogy ezt erőltetik, akadályt emelnek a vízummentesség elé. Ebben az esetben mi nem hajtjuk végre a Görögországba illegális úton bejutott migránsok visszafogadásáról szóló alkut”.

Ha az év végéig nem vezetik be az utazási könnyítést, akkor az európai-török alku „természetes halált hal” – fogalmazott a miniszter. „Nem lesz már miről beszélni” – tette hozzá.

Tavaly több mint egy millió menekülő és migráns jutott be az EU-ba úgy, hogy Törökországból Görögországba kelt át az Égei-tengeren. A visszafogadási egyezmény után számuk jelentősen visszaesett.

2015-ben volt olyan nap, amikor az érkezők száma elérte a 7 ezret, most 20-30 fő az átlag. Az unió 3 milliárd euró támogatást is ad a menekültek törökországi elhelyezésére és ellátására.

Az EU-ban felerősödött menekült- és migránsellenes érzések miatt a tagállamok számára fontos a törökökkel kötött visszafogadási egyezmény, Ankarában viszont sértetten és gyanakvással tekintenek Európára, különösen azért, mert a közelmúltbeli sikertelen puccskísérlet után csak nagyon lassan állt ki a szavazáson választott elnök és kormánya mellett.

Az EU később élesen bírálta azt, hogy a júliusi puccskísérletet követően a török hatóságok tisztogatásba kezdtek és több tízezer embert letartóztattak.



SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.