Járai Judit, az MTI tudósítója jelenti:
Washington, 2019. május 8., szerda (MTI) – Évente mintegy 700 amerikai nő hal meg terhessége alatt vagy a szülés után egy éven belül, nagy többségükben afroamerikaiak vagy indián őslakosok – állapította meg szerdán ismertetett jelentésében az amerikai betegségmegelőzési és járványügyi hivatal (CDC).

A jelentésben összegzett vizsgálat a 2013 és 2017 közötti időszakra vonatkozik: ez alatt összesen mintegy 3500 nő halt bele a gyermekáldás miatt fellépő komplikációkba az Egyesült Államokban. Az okok – a CDC szerint – az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés nehézségeiben és orvosi műhibákban, illetve félrediagnosztizálásokban keresendők.

A haláleseteknek legalább 60 százaléka megelőzhető – hangsúlyozták a szakemberek.

Ugyanakkor rámutattak, hogy az anyai halálozásokban is egyenlőtlenségek vannak az Egyesült Államok különböző népcsoportjai között. Az afroamerikai és az indián és alaszkai őslakos nők háromszor olyan gyakran halnak meg a terhesség miatti rendellenességekben vagy betegségekben, mint a fehér amerikaiak.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Emily Petersen, a CDC kutatásában részt vevő egyik szakember a The Washington Post című lapnak leszögezte: eddig is ismert volt ez a fajta egyenlőtlenség a feketék és a fehérek között, ám szerinte “ez nem magyaráz meg mindent”.

Petersen elmondta: még mindig kutatják e különbség okait, és az egyik – egyre elfogadottabb – elmélet szerint “a strukturális vagy rendszerszerű rasszizmus egészségre gyakorolt hatása” szintén az okok között lehet. A kutató úgy vélte, hogy a fajgyűlölet krónikus stresszt idéz elő, ez pedig a szervezet idő előtti öregedéséhez és a terhesség alatt a problémák gyorsabb kialakulásához vezethet.

A szakember ugyanakkor leszögezte: nincs egyszerű megoldás, következésképpen többféle megközelítés szükséges.

MTI



SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.