Sokezer mérföldre az anyaországtól, de lélekben otthon. A diaszpórában a nemzeti ünnepeink pont olyan piros betűvel vannak jelölve a naptárban, mint Magyarországon. Persze nem államilag, hanem a magyar családok gondolatában és szívében. A Bocskai Rádió ott volt a clevelandi közösség Szent István tiszteletére rendezett ünnepén.

(A videó felvétel megnézhető itt a weboldalunkon is a vasárnapi élőadás után.)

A clevelandi magyarok ünnepi szentmisével és piknikkel ülték meg az államalapítás napját. Augusztus 22-én a Szent Imre templomhoz a helyieken kívül távolabbról érkező zarándokok is érkeztek, hogy az új kenyérben  részesüljenek. Bóna Richárd atya celebrálta a Szentmisét és az újkenyér megszentelését. Kértük foglalja össze az ünnepnap igei üzenetét.

Szent István jobb keze az államalapító királyunk fennmaradt legszentebb ereklyéje. A keresztény nevelést át akarta adni az egész nemzetnek. Tudta, hogy csak úgy tudja vallásos nemzetté tenni a magyarokat, ha az ő életében megy végbe először az Isten felé fordulás, megéli a hitét. Fiához intézett intelmeiben is megfogalmazta, hogy a nép azt megérzi, ha valaki álszent keresztény. Akármilyen pozícióban vagyunk, mindig azt a katolikus hitet kell élnünk, amivel másokat is ráveszünk az aktív vallásos életre. A római katolikus így foglalta össze Szent István üzenetét a ma emberének.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


A szentmise után az ünnep a templom előtti téren folytatódott. Regös vezetők somogyi népviseletben kihozták az új búzából készült nagyméretű kenyereket, melyet a chicagói vezetőkonzul, dr. Virányi Gyermán Erika ünnepi beszéde követett. „Szent István királyunk, államalapításunk és az új kenyér előtt egyaránt tisztelgünk a mai napon” – kezdte ünnepi szónoklatát Magyarország Chicagóból érkezett képviselője. „A történelem úgy forgatta az idő kerekét, hogy a kenyéráldás az augusztus huszadikai ünnepség kihagyhatatlan része lett.” – Konzul asszony a történelmi visszatekintésében annak gyökerét elemezte, hogyan fonódott össze az idők folyamán a magyar kultúrában Szent István király emléknapja és az aratás követő – dolgos kezek munkáját, a teremtést szimbolizáló – új kenyér ünnepe. István király a hit sziklájára építette országát. Ennek a stabilitásnak köszönhetően tudott fennmaradni a Kárpát-medencében a külső támadások és elnyomások ellenére is. „Az érték csak addig érték, ameddig azt valakik annak tartják.” – a megőrzés felelőssége a mai közösségek kezében van. Az ő erőfeszítéseiktől függ, hogy a magyar jövőben olyan ünnep lesz-e Szent István napja, mint az elmúlt generációk idejében volt.

A vezető konzul után Bóna atya lépett a pódiumhoz, megáldotta az új kenyeret, majd megszegte és szétosztotta a jelenlevők között. A nemzeti ünnep elmaradhatatlan része a hagyományőrző néptánc és a magyar örökség gasztronómiai megjelenése. Az Öröm Tánccsoport somogyi táncbemutatót, a produkcióba magyar népdalokat is beleszőttek.  Az előadás alatt magyaros ízek várták az ünneplőket a zöld területen felállított asztaloknál.

Rendhagyóvá tette az idei alkalmat és felékesítette a pikniket az a másfél méter széles Szent Koronát, amelynek történetét Pigniczky Eszti osztotta meg a hallgatókkal. Az Ohio állam Lorain városából származó Péter János 1999-ben készítette el a korona eredeti példányát egy helyi fesztiválra. Az amerikai parádén (The Lorain International Festival) a nemzetiségek kiállításai között szerepelt a magyarok standja is, a korona évről évre ott szerepelt a rendezvényen. A Clevelandi Magyar Cserkészszövetség – 2020-ban sajnos elhalasztott – jubileumi nagytáborára Péter János jóvoltából kapták meg a cserkészek a Szent Korona mását. A történet további szépsége, hogy egy amerikai cserkész, Max Jacob Fauth újította fel saját kezűleg. A 16 éves fiatalember a 123. számú amerikai PSA cserkészcsapat tagja. A projekt egyben tanulás is volt számára, gazdagodott asztalos- és fémmegmunkáló kézügyességgel, és ami a legértékesebb, magyar történelmi műveltséget szerzett. Torma Judit, columbusi magyar cserkész járt közben az ügyben, őt is köszönet illeti. Szent István ünnepére megérkezett a másik két nemzeti szimbólum is, az országalma és a jogar, amelyek szintén gyönyörű kézműves munka eredményei. A tárgyak lenyűgözték az ünneplő közösséget, mindannyian szívesen örökítették meg.

Sípos István Csaba Ohió állam legtávolabbi városából, Cincinnatiból érkezett a piknikre. Az eredetileg Erdélyből származó vendég első alkalommal járt a clevelandi nemzeti ünnepen. Négyórás utat tett meg, hogy a magyar közösséggel együtt egy tartalmas napot töltsön el. Elmondása alapján tudjuk, hogy tizenhat éve az Egyesült Államokban él, de még sosem volt része ilyen megható nemzeti ünnepben. A prédikáció és a templomi énekek különösen emlékezetesek maradnak számára, mert hívő emberként éli ugyan az életét, de külföldön csak nagyon ritkán van lehetősége Isten igéjét magyarul hallani.

A Szent Imre egyházközség és a protestáns gyülekezet közös szervezésében létrejött pikniken és az ökumenikus dicsőítő esten ismét egymásra találhatott a clevelandi magyarság. A nyár során egyre több alkalom nyílt a személyes találkozásra, de a pandémia okozta hosszú bezártság óta minden közösségi esemény különös nagy örömmel tölti el a szíveket. „Az együttműködés a különböző egyházak és szervezetek között, viszi előre a mi közösségünket.” – mondta zárszóként Dr. Szentkirályi Endre, az Egyesült Magyar Egyletek képviseletében, aki egyben a jeles nap programvezetője volt.

Dorgay Zsófia
Kárpátalja

Ha tetszett ez a riport, esemény összefoglaló, kérjük, támogassa a Bocskai Rádiót működtető Magyar Média Alapítványt. Az Önök jóvoltából, mi tovább segítjük a kárpátaljai magyar újságírókat ebben a nehéz időben! Számítunk az önök nagylelkűségére! Évi 52 dollár, azaz heti 1 dollár sokat jelent a külhoni magyar média működésében!

Támogatom!


SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.