Az amerikai kormányzat ebben az évben még egy katonai támogatási csomagot tud összeállítani Ukrajnának a rendelkezésre álló keretből, azt követően elfogy a pénz – jelentette ki a Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője.

John Kirby hétfői online sajtóértekezletén elmondta, hogy a források megszűnése érinti az amerikai katonai készletek visszatöltését is, ugyanis az ukrajnai támogatások túlnyomó részét a hadsereg raktáraiban rendelkezésre álló eszközökből hívják le és juttatják el Ukrajnába. Azt is megállapította, hogy az Ukrajna számára elküldött katonai eszközök pótlása az amerikai védelmi ipar számára munkahelyeket teremt, és segít a gyártósorok bővítésében.

A Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának kommunikációs koordinátora szerint

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Oroszország szárazföldi offenzívára készül Ukrajna keleti részén, amit egyelőre, részben az Ukrajna rendelkezésére bocsátott katonai eszközök miatt sikerült megakadályozni.

Arra a kérdésre, hogy az amerikai kormánynak van-e „B terve”, ha a kongresszus nem fogadja el a további ukrán támogatásról szóló újabb keretet, John Kirby úgy reagált, „szükség van a kiegészítő forrásokra”. Megjegyezte, hogy a védelmi minisztérium számvevője, Mike McCord hétfőn levélben hívta fel a törvényhozás figyelmét arra, hogy a Pentagon minden rendelkezésre álló forrást elkülönített, ezért sürgős cselekvésre van szükség.

Az illetékes hozzátette, hogy a Fehér Ház aktívan részt vesz az egyeztetésekben a kongresszusi vezetőkkel annak érdekében, hogy megoldást találjanak, és

Joe Biden elnök készen áll a kompromisszumra.

A kongresszus republikánus tagjainak egy része, köztük az alsóház, a képviselőház elnöke határozott lépéseket vár az adminisztrációtól az Egyesült Államok migrációs válságának kezelése érdekében, így a bevándorlási politika gyökeres átalakítását. Ezt szabják az Ukrajna további támogatásról is szóló elnöki kérés elfogadásának feltételéül.

Joe Biden elnök ősszel mintegy 110 milliárd dollár költségvetési kiegészítés elfogadását kérte a kongresszustól, amiből

61 milliárdot szánnak Ukrajnának, de jutna belőle Izraelnek és bizonyos határintézkedésekre is.

A hétfői tájékoztatón John Kirby az adminisztráció jelentős partnerének nevezte a belföldi védelmi ipar szereplőit, valamint azzal érvelt, hogy a gyártósorok nyitva tartása az Egyesült Államok nemzetbiztonsági érdeke is. Felidézte azt is, hogy az ukrán kormány képviselői a közelmúltban Washingtonban tárgyaltak az ukrán és amerikai védelmi szektor közötti együttműködés elmélyítéséről, ami már a háború utáni időszakra vonatkozó terveket tartalmaz.

(Demokrata / MTI)

Borítókép: Az ukrán 68. „Oleksza Dovbush” hegyivadász gyalogdandár katonái újratöltenek egy M2-es géppuskát a fronton egy ismeretlen helyen a kelet-ukrajnai Donyeck régióban, 2023. február 26-án. Az orosz csapatok 2022. február 24-én vonultak be Ukrajnába, és háborús konfliktust indítottak el a két ország között, ami pusztítást és humanitárius válságot váltott ki Ukrajnában. EPA/OLEG PETRASYUK



SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.