A Marosvásárhellyel összeépült Marosszentgyörgyön szombaton felavatták az – emlékezetbe fekete márciusként beivódott – 1990-es véres román-magyar összecsapás áldozatainak, sebesültjeinek és meghurcoltjainak az emlékművét.
A helyi római katolikus és református temető határán felállított emlékmű magyar, roma és egyetemes jelképekkel idézi fel, hogy 31 évvel ezelőtt a marosszentgyörgyi magyar ajkú romák a megtámadott marosvásárhelyi magyar közösség védelmére keltek. Annak is emléket állít, hogy Marosszentgyörgy lakói úttorlaszokkal próbálták akadályozni, hogy a távoli falvakból hozott felhergelt román parasztokat szállító autóbuszok és teherautók Marosvásárhelyre jussanak.
Semjén Zsolt ez alkalomra küldött üzenetét Tóth László csíkszeredai főkonzul olvasta fel. A magyar miniszterelnök-helyettes felidézte: a marosszentgyörgyieknek köszönhető, hogy nem lett még nagyobb a tragédia, nem lett még több áldozat. Ők “mérsékelték a pusztítást”, és az akkori hatóságok köszönet helyett “megtorló intézkedéseket hoztak ellenük”, közülük hat személyt be is börtönöztek. Megemlítette: a hat helyi áldozatból három magyar, három magyar-roma, három katolikus, három pedig református vallású volt.
Úgy vélte, hogy az emlékmű azt bizonyítja: “magyarként és romaként, katolikusként és reformátusként is csak emberek vagyunk, közös a sorsunk, közös az életünk. Egymás hitét és identitását tisztelve lehet közös a jövőnk is”.
Sófalvi Szabocs, Marosszentgyörgy polgármestere úgy értékelte: az emlékmű főhajtás minden marosszentgyörgyi előtt, aki védte magát, a családját és Marosvásárhely kapuját. “Fejet hajtunk azok előtt is, akiket meghurcoltak, megvertek, bebörtönöztek. (.) Fejet hajtunk minden honfitársunk előtt, aki 1990 fekete márciusában bátran szembeszállt a megfélemlítőkkel.
A polgármester kijelentette: azért állították az emlékművet, hogy a fekete március soha ne ismétlődhessen meg, és a különböző népek békében, egyetértésben élhessenek együtt.
A magyar Belügyminisztérium társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára, Langerné Victor Katalin üzenetét tolmácsoló Szakács Ferenc Sándor, az államtitkárság koordinátora felidézte a szállóigévé vált 1990 márciusi jelszót: “Ne féljetek magyarok, itt vannak a cigányok”.
Azt hangsúlyozta: a magyar ajkú romákra az erdélyi magyarság is erőforrásként tekint, hiszen ez a közösség nagy mértékben hozzájárul a magyar iskolák fenntartásához, a magyar kultúra megőrzéséhez. “A magyarországi és a határon túli magyarság összetartozásának ki kell terjednie a magyar ajkú cigányokra is” – üzente levelében a helyettes államtitkár.
Péter Ferenc, a Maros megyei önkormányzat elnöke azt hangsúlyozta: a magyar közösség 31 éve várja annak a kiderítését, hogy kik a felelősek a közösséget ért támadásért, 31 éve várja az igazságszolgáltatást.
1990. március 19-én husángokkal és fejszékkel felszerelt román falusi férfiakat szállítottak Marosvásárhelyre, hogy “védjék meg” a várost a magyaroktól. Az erőszakosan fellépő, sok esetben ittas férfiak feldúlták a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) székházát, súlyosan bántalmazták Sütő András írót.
A magyarellenes pogromkísérlet másnap is folytatódott, ekkor azonban magyar ellentüntetés is szerveződött. A magyar tüntetők a segítségükre érkező cigányokkal kikergették Marosvásárhely főteréről a husángos román parasztokat és a velük szimpatizáló marosvásárhelyi román tüntetőket.
Az összetűzéseknek 5 halottja (3 magyar és 2 román) és 278 sebesültje volt. Az események után a román igazságszolgáltatás kizárólag a magyar ellenreakciót vizsgálta, csak magyarok és romák ellen emelt vádat. A bíróság közülük két embert tíz, egyet hat, a többit pedig két, illetve egy év börtönbüntetésre ítélte.
A marosvásárhelyi fekete márciusra hivatkozva alakította újra a bukaresti kormányzat a román belügyi titkosszolgálatot, a Román Hírszerző Szolgálatot (SRI). A korábbi titkosszolgálat, a kommunista politikai rendőrségként működő Securitate a diktatúra bukása után megszűnt.
A véres etnikumközi összecsapás és a részrehajló felelősségre vonás erős kivándorlási hullámot indított el a magyarok körében, amelynek következtében kisebbségbe került a marosvásárhelyi magyarság.
