A kampány hajrájában szervezett békemeneteken 2014-ben és 2018-ban is több százezren vettek részt, a rendezvényeket követően pedig négy, illetve nyolc éve is kétharmados győzelmet arattak a kormánypártok. A keddi felvonuláson a szervezők közlése szerint ötszázezren voltak jelen, ami erős bizonyítéka annak, hogy a Fidesz–KDNP-nek továbbra is jelentős a támogatottsága.

Még az alapítókat, az első menet fő szervezőit is meglepte az a hatalmas méretű embertömeg, amely töretlen lelkesedéssel, ezúttal a nemzeti szuverenitásunk, a polgári-nemzeti értékeink és a kormányfő politikája melletti kiálláson túl a háború elutasítása okán is demonstrált

– közölte a békemenetről a Magyar Nemzet kérdésére ifj. Lomnici Zoltán, a Civil Összefogás Fórum – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF–CÖKA) szóvivője. – Erősek vagyunk, egységesek vagyunk és készen állunk megvédeni hazánkat és az elmúlt 12 év eredményeit – ezt üzenték a békemenet résztvevői a magyar baloldalnak, Brüsszelnek és azon külföldi spekulánsoknak, a „Soros Györgyöknek”, akiknek célja egyértelműen restaurálni a 2010 előtti szocialista–liberális időszakot. Amit a Városháza körül és a zuglói baloldali parkolási botrány kapcsán látunk, az semmi ahhoz képest, amire készülnek az ellenzéki oldalon. A tömeg erre is választ adott, hogy ebből a baloldali vircsaftból nem kér soha többet – tette hozzá.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Nyílik az olló

– Ma úgy tűnik, a nemzeti-polgári oldal minden fontosabb területen szemlátomást felülmúlja a baloldalt, a válságra adott válaszok, a felelős kormányzás képessége, de az emberek mozgósítását is tekintve is  – rögzítette ifj. Lomnici. A szóvivő szerint várható volt, hogy a baloldal provokálni próbálja majd a békemenet résztvevőit, ugyanakkor felemelő volt hallani, ahogy a tömeg egy pillanat alatt elnyomta a háborús uszító rigmusokat a „Ria, ria, Hungária!”-t skandálva. – Az elmúlt hónapokban azt láthattuk, hogy egyre nyílik az olló a gyengélkedő, meghasonlott baloldali ellenzék és az erős, egységes nemzeti jobboldal között. Ezt nem csupán a közvélemény-kutatásokból, de az emberek szeméből is ki lehetett olvasni – húzta alá a CÖF–CÖKA munkatársa. Mint mondta, akik tegnap jelenlétükkel tanúságot tettek a kormány és a miniszterelnök politikája mellett, tudatában voltak annak, milyen veszéllyel járna, ha baloldali kormánya lenne az országnak. – Katonákat és fegyvereket küldenének a háborúba, és soha nem látott energetikai és gazdasági válságba sodornák hazánkat. Hálát, örömet és eltökéltséget lehetett látni a résztvevőkön, ami egyúttal nagyon jó esélyeket vetít előre április 3-át illetően, az országgyűlési választás és a gyermekvédelmi referendum vonatkozásában – jegyezte meg ifj. Lomnici.

Április 3-án ítélet születik

A kormány által megtett intézkedések a magyarság érdekeit követik, a miniszterelnök beszéde pedig erőt sugározott, amit félmillióan hallgattak meg annak ellenére, hogy az ellenzék magyarellenes, több sebből vérző, összetákolt nagygyűlését ugyanabban az időben hívták össze

– írta közleményében Csizmadia László, a CÖF–CÖKA elnöke. Mint mondta, ismét megmutatkozott a közösség összefogása, ereje az 1848–49-es forradalom és szabadságharc nemzeti ünnepén. – Megtörtént a kommunistákat és fasisztákat együtt képviselő ellenzéki pártok hattyúdala – jelentette ki Csizmadia, aki úgy fogalmazott: a népfelség az április 3-i országgyűlési választásokon mondhat ítéletet, ennek indoklásához pedig történelmi alapot adott a március 15-i békemenet.

Ahogy azt lapunk is megírta, a keddi békemeneten több százezren vettek részt, a hatalmas tömeg miatt pedig a hivatalos kezdés előtt fél órával már el kellett indítani a rendezvényt. A beszámolók szerint a felvonulás végén a színültig megtelt Kossuth térre vezető Alkotmány utcában sem fértek el a résztvevők.

Akár kétharmad is lehet

Említésre méltó, hogy hasonló volt a helyzet 2014-ben és 2018-ban is, mivel mindkét évben az országgyűlési választás kampányában tartották a békemenetet, és nyolc, valamint négy éve is több százezren vettek részt a rendezvényeken. A 2014-es országgyűlési választások előtt egy héttel megtartott hatodik megmozdulás a szervezők szerint minden idők legnagyobb békemenete volt, és egészen biztosan hozzájárult a Fidesz második kétharmados győzelméhez.

A harmadik Orbán-kormány ciklusának végén, három héttel a ­2018-as országgyűlési választások előtt megrendezett hetedik békemenet is csaknem négyszázezer embert mozdított meg. Három és fél év kihagyás után tavaly ismét útjára indult a felvonulás. Az október 23-ra meghirdetett eseményen – több százezer résztvevővel – a tizenöt évvel ezelőtti gyurcsányi rendőrterrorra is emlékeztek. A békemenet a rendszerváltás utáni Magyarország legnagyobb tömeget megmozgató civil kezdeményezése. A 2012 januárjában tartott első meneten „Nem leszünk gyarmat!” jelszóval mintegy négyszázezren álltak ki a hazai és nemzetközi támadások kereszttüzébe került Orbán-kormány mellett. Ilyen hatalmas tömeg hazánkban még soha nem demonstrált egy fennálló kormány mellett.

(Magyar Nemzet)

Így zajlott a 10. Békemenet.

„Egyértelmű nem a háborúra, No war!” – ez a 2022. március 15-i, tizedik Békemenet üzenete Csizmadia László, a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) kuratóriumának elnöke szerint.

  • A gyülekező 12 órakor lesz a Császár-Komjádi Sportuszoda előtt az Elvis Presley térnél, majd a Margit híd felé indulnak, a tömeg a Szent István körúton, a Bajcsy-Zsilinszky úton, majd az Alkotmány utcán keresztül érkezik meg a Kossuth térre, ahol Orbán Viktor mond ünnepi beszédet.
  • A miniszterelnök 15 órakor fog beszédet mondani a Kossuth téren.

A Békemenetről portálunk is tudósítani fog, Orbán Viktor beszédét pedig élőben közvetítjük. Tartsanak velünk!

***

15:17 Akár hatszázezer résztvevője is lehet a Békemenetnek

Széles Gábor szerint rekordokat dönthet az idei Békemenet. Bővebben…

14:42 – Növekszik a tömeg a Kossuth téren

A Békemenet továbbra is halad a Kossuth tér felé, ahol a miniszterelnök beszéde nemsokára kezdődik majd.

14:17 – Bayer Zsolt a Békemenetről: A mieink nagyon elszántak és érzik a választás tétjét

A jobboldali publicista a menet élén foglalt helyet. Bővebben…

14:04 – Így néznek ki a résztvevők a Margit hídon

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

13:38 – Elindult a Békemenet

Elindult a Civil Összefogás Fórum (CÖF) – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) által szervezett Békemenet kedden kora délután.

A menet indulásakor a gyülekező emberek teljesen megtöltötték a Margit-híd budai hídfőjének környékét és a környező utcákat.

A résztvevők egy kifeszített molinó mögött sorakoztak fel, amelyen a „Békemenet” és a „NO WAR” felirat szerepel.

***

13:20 – Hatalmas tömeg gyűlt össze

Egy órával az indulás előtt már óriási tömeg gyűlt össze Békemenet gyülekező helyén, a Margit híd budai rakpartján lévő Elvis Presley parkban. A menet egészen a Kossuth Lajos térig tart majd, ott Orbán Viktor miniszterelnök mond ünnepi beszédet.

Rengetegen vannak a Békemenet gyülekezőhelyén, a Margit híd budai rakpartján lévő Elvis Presley parkban. Az eseményt a Hír TV élőben közvetíti. A menet egészen a Kossuth Lajos térig tart, ott Orbán Viktor miniszterelnök mond ünnepi beszédet.

(Mandiner)



SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.