A visegrádi országok felsőoktatási képesítéseinek automatikus, kölcsönös elismeréséről írtak alá szándéknyilatkozatot az országok képviselői pénteken Győrben.
Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a tárca és a Széchenyi István Egyetem szervezésében megvalósult V4-es felsőoktatási csúcstalálkozón angol nyelvű beszédében azt mondta, a felsőoktatás terén a V4-országok között jó az együttműködés, ugyanakkor lehetne jobb is. Ennek érdekében a magyar V4-elnökség ideje alatt célkitűzés, hogy az egyetemek kapcsolatait erősítsék.
A miniszter kiemelte, a kormány 2014-ben döntött az egyetemek átalakításáról annak érdekében, hogy a felsőoktatási intézményeket közelebb vigyék a gazdasági szereplőkhöz.
A másik legfontosabb cél az volt, hogy nemzetközibbé tegyék az oktatást – mondta, hozzátéve, hogy azóta mintegy
65-70 százalékkal nőtt az Erasmus-programban részt vevők száma,
és sikerült elérni, hogy a hallgatók legalább 15 százaléka nemzetközi legyen.
(Demokrata / MTI)
























