A szlovák miniszterelnök mindenkit óva intett attól, hogy a történtek kapcsán elhamarkodott kijelentéseket tegyen.
Mint arról a Mandiner is beszámolt, összeütközött két gyorsvonat hétfőn reggel Szlovákiában Rozsnyó közelében. A vonatbalesetnek legalább száz sérültje van. A baleset oka egyelőre ismeretlen, a szlovák rendőrség nyomozást indított.
A Robert Fico miniszterelnök is megszólalt a történtek kapcsán. Robert Fico Facebook-bejegyzésében gyors felépülést kívánt a Rozsnyó körzetében történt reggeli vasúti baleset valamennyi sérültjének, és
kifejezte abéli reményét, hogy nem lesznek halálos áldozatok.
A posztból kiderült, a szlovák kormányfő közvetlen kapcsolatban áll Jozef Ráz közlekedési miniszterrel és Matus Sutaj Estok belügyminiszterrel, akik már úton vannak a tragédia helyszínére.
Mindenkit óva intek attól, hogy idejekorán következtetéseket vonjon le a baleset kapcsán, a tragédia okait alapos vizsgálatnak kell tisztáznia”
– zárta gondolait Robert Fico.
Nagy erőkkel folyik a vizsgálat
A TASR szlovák hírügynökség idézte a belügyminisztert, aki szerint a balesetet minden bizonnyal emberi hiba okozta, valószínűsíthetően az egyik mozdonyvezető nem adta meg az elsőbbséget a másiknak. Ugyanakkor elmondta azt is, hogy a baleset körülményeinek tisztázása még folyamatban van.
Az állami tulajdonban lévő Szlovák Vasúttársaság (ZSSK) szóvivője, Ján Bacek az esetet követően arról beszélt, hogy a baleset délelőtt 10 óra előtt néhány perccel történt, éppen azon a helyen, ahol a sínpárok egyvágányú pályává válnak. „Az ütközéshez vezető okokat még vizsgáljuk. Jelenleg az utasok és a vonatokon dolgozó alkalmazottak mentésével és evakuálásával foglalkozunk” – olvasható a TASR tájékoztatójában.
(Mandiner)
Telefonon egyeztetett Szijjártó Péter a rozsnyói vonatbaleset kapcsán
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter telefonon egyeztetett a szlovák kollégájával, Juraj Blanárral, amelynek során kifejezte Magyarország együttérzését a rozsnyói vonatbaleset kapcsán, és felajánlotta a Magyar Országos Mentőszolgálat segítségét.
A szlovák hatóságok közlése szerint a jelenlegi információk alapján nincs magyar érintettje a vonatbalesetnek, és a konzuli szolgálathoz sem érkezett segítségkérés az ügyben. A baleset helyszínén tartózkodik az ügyben eljáró magyar konzul, aki folyamatosan nyomon követi az eseményeket, kapcsolatban van az illetékes szlovák hatóságokkal, és szükség esetén kész minden segítséget megadni a magyar állampolgárok részére – közölte az MTI.
Összeütközött két személyszállító gyorsvonat hétfőn Szlovákiában, a Rozsnyóhoz közeli Szádalmás (Jablonov nad Turnou) közelében, néhány kilométerre a magyar határtól. A szerencsétlenségnek mintegy nyolcvan sérültje van, kettőnek az állapota válságos – jelentette a TASR hírügynökség a tűzoltókra és a mentőkre hivatkozva.
A szerelvények nem sokkal délelőtt tíz óra után ütköztek össze egy alagút előtt, egy olyan pályaszakaszon, amely kétvágányúból egyvágányúvá szűkül – közölte a szlovák vasúti társaság (ZSSK), hozzátéve: a szerencsétlenség oka bizonytalan. Az összeütközés után az egyik szerelvény a vágányokon maradt, a másik kisiklott. A mentőszolgálat diszpécserközpontjának közlése szerint a helyszínre a központi mentőszolgálat hat egysége, valamint három mentőhelikopter is kiszállt. Matús Sutaj Estok belügyminiszter sajtótájékoztatót tartott az ügyben, és elmondta, hogy a sérülések túlnyomó többsége könnyebb, ketten válságos állapotban vannak, és három ember állapota egyelőre nem ismert pontosan, mert az ütközés következtében beszorultak egy kocsirészbe. A belügyminiszter szerint – bár ez egyelőre nem biztos – a baleset nem rendszerhiba következménye, hanem azt valószínűleg emberi gondatlanság okozta. „Az egyik mozdonyvezető valószínűleg nem vette figyelembe a jelzéseket” – mondta Estok a TASR szerint.
Borítókép: Felvidéki vonattragédia. Fotó: AFP/Sameer Al-DOUMY

























