A mai világban üldözött keresztények tanúságtételéről beszélt Ferenc pápa az első vértanú, Szent István ünnepén csütörtökön, miközben a szegény országok adósságának eltörlését is sürgette.

A katolikus egyházfő az apostoli palotáknak a Szent Péter térre néző ablakából mondta el beszédét karácsony második napján.

Az egyház első vértanújának, Szent Istvánnak a megkövezését idézte fel. – A mártír halála pillanatában is gyilkosaiért imádkozott, ami lelki szabadságát és a hitbe vetett bizalmát tanúsította – hangoztatta Ferenc pápa.

Szent István diakónus és első vértanú emléknapja

Az egyházfő hozzátette, a világ különböző részein ma is üldözik a keresztényeket, akik gyakran életükkel fizetnek.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


„Nem gyengeségből hagyják magukat megölni, nem valamiféle ideológia védelmében halnak meg, hanem mert mindenkit az üdvözülés részesévé akarnak tenni” – jelentette ki a pápa. Példaként Christian de Chergé francia ciszterci szerzetest említette, akit paptársaival 1996-ben Algériában raboltak el muszlim terroristák, majd megölték őket. A hét szerzetest 2018-ban Ferenc pápa avatta boldoggá.

Az ilyenkor szokásos Úrangyala-imádságot követően a pápa megemlékezett a most kezdődött hanukaünnepről, amelynek alkalmából a béke és testvériség üzenetét küldte a zsidó testvéreknek.

Emlékeztetett, hogy csütörtök délelőtt megnyitotta a jubileumi szentév második szent kapuját a római Rebibbia börtönben.

Ferenc pápa megnyitotta a második szent kaput

A pápa kijelentette, hogy a jubileumi szentévek hagyományához tartozik a szegény országok „elviselhetetlen” adósságának elengedése.

Úgy vélte, hogy a szegény országok fejlődését akadályozó adósság kérdése szoros kapcsolatban áll a békével és a fegyverek feketepiacával.

Elég volt a népek fegyveres gyarmatosításából! Dolgozzunk mindannyian a leszerelésen, dolgozzunk az éhezés, a betegségek, a kiskorúak dolgoztatása ellen! Arra kérlek benneteket, a békéért imádkozzunk az egész világon! A békéért a mártír Ukrajnában, Gázában, Izraelben, Mianmarban, Észak-Kivuban és számos más háború dúlta országban!

– mondta Ferenc pápa.

Észak-Kivu tartomány a Kongói Demokratikus Köztársaság része.

A következő szent kaput Rómában december 29-én a lateráni Szent János-bazilikában nyitják meg.

(Felvidék / MTI)

Borítókép: Illusztráció. A mai világban üldözött keresztények tanúságtételéről beszélt Ferenc pápa az első vértanú, Szent István ünnepén csütörtökön, miközben a szegény országok adósságának eltörlését is sürgette



SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.