November másodikán szombaton, Halottak napján Ferenc pápa késő délután a bencés nővérek gondozásában álló Priscilla katakombában mutatott be szentmisét az elhunyt hívek lelkiüdvéért. A „Katakombák Királynéjának” nevezett ősi földalatti keresztény temetkezési hely tágas bazilikájában tartotta meg a pápa lila miseruhában a szentmisét.
Az ókori keresztényekhez hasonlította a hitükért ma is üldözött keresztényeket Ferenc pápa a Szent Priscilláról elnevezett római katakombában bemutatott misén halottak napján. „Egykor a keresztényeknek el kellett bújniuk (..), hogy eltemessék halottaikat. A történelemnek egy szomorú fejezete volt, amelynek most sincsen vége” – jelentette ki az egyházfő. Úgy vélte, a hitüket a katakombákban gyakorló egykori keresztények sorsa azokét idézi, akik keresztényként hasonlóképpen élnek ma is a világ több országában.Hangsúlyozta: „ma is sok katakomba létezik (…), ma több keresztényt üldöznek mint a (keresztényüldözés) első évszázadaiban”. Ferenc pápa hozzátette, hogy a világ számos országában kereszténynek lenni tilos és bűncselekmény.
Szabadon mondott homíliájában megvallotta, hogy életében még soha nem járt katakombában, éppen ezért különösen nagy meglepetés számára ez a látogatás. A hely a keresztény ember identitására utal, amelyet Ferenc pápa két szentírási képpel világított meg. Az egyik a mátéi boldogmondások sora, melyben Jézus föltárja a keresztény ember alapvető vonásait, melyek ma is nélkülözhetetlenek az igazi személyi azonossághoz. Ezt a képet teszi teljessé a Máté evangélium 25. fejezetében a végítéletről szóló tanítás, amiben Jézus azonosul a testi irgalmasság alapvető cselekedeteivel.
Második alapkifejezés a hely, ahová egykor e keresztények összejöttek az Eucharisztia ünneplésére. Ám valójában a keresztény embernek sehol nincs helye, ahol biztonságban van. Az igazak lelke az Úr kezében van, az ő sebekkel megjelölt kezében, ahol oltalmat találhatunk. Végül Ferenc pápa az olvasmány kapcsán a reménységre utalt. A mi reménységünk a Mennyben van, oda vetjük reményünk horgonyát és mi, kezünkben kötéllel tartjuk magunkat, szemünket pedig a túlsó partra függesztjük, ahová át kell jutnunk.
Priscilla katakomba a „Katakombák Királynéja”
A Rómából északra vezető Via Salaria, Só út mentén, földalatti mélyben fekszik a Priscilla katakomba, melyet a katakombákban, azaz a földalatti ókeresztény temetkezési helyekben kivételesen gazdag római hagyomány a „Katakombák Királynéjának” nevez Regina Catacumbarum címmel. A második századtól kezdve használták keresztény eleink, egészen az ötödik századig menően, amikor a földalatti temetkezést felváltotta a rendes szabad ég alatti elhantolás, immár egy keresztény korszakban. Az inhumatio, a humuszba hantolás volt a keresztény emberek egyetlen lehetséges temetkezési módja, mely egyúttal kifejezte apostoli hitvallásukat, melynek záró szakasza vallja: „Hiszem a katolikus Anyaszentegyházat, a szentek közösségét, a bűnök bocsánatát, a test feltámadását és az örök életet”. A test feltámadását, carnis resurrectionem, az eltemetett testben várták, ezért a hívek figyelme a halál utáni új életre összpontosult. Magát a temetést depositiónak, letételnek hívták, de valójában ez számukra az új élet napját jelentette, amit dies natalis-nak, születésnapnak hívtak. A halál után kegyelettel lemosott, de sohasem bebalzsamozott testet a katakombák folyosó falaiba vájt lapos, hosszanti fülkékbe, az úgynevezett loculus-okba helyezték és többnyire terracotta, égetett cseréplappal fedték el és a hit jelének szerény jeleivel díszítették.
(Magyar Nemzet / MTI / P. Vértesaljai László SJ / Vatikáni Rádió)
