Több kulcsfontosságú államban is hirtelen nagyot fordított a demokrata elnökjelölt, Joe Biden stábja jelenleg győzelemre számít, Donald Trump viszont furcsának tartja, hogy míg este még sok helyütt magabiztosan vezetett, a „meglepetésszavazatok összeszámolásával” riválisa került nyerő helyzetbe.

A levélszavazatok számlálása folyamatosan Joe Biden demokrata elnökjelölt javára fordítja a billegő tagállamokat, Wisconsint követően Michiganben is Biden vette át a vezetést. Mint ahogy azt korábban a Magyar Nemzet is megírta, utóbbiban kilencvenszázalékos feldolgozottságnál még 49,4:49 arányban vezetett Trump, a tíz elektori szavazattal bíró Wisconsinban pedig – ugyan csak néhány ezer szavazattal, de – Biden állt nyerésre. Michigan azonban hirtelen megfordult, jelenleg 49,5:48,9 arányban vezet Joe Biden.

Michiganban már gyakorlatilag csak a levélszavazatok számlálása van folyamatban, ami az eddigi tendencia alapján egyértelműen a Demokrata Pártnak kedvezett, a hirtelen fordulattal kapcsolatban azonban maga Donald Trump is hangot adott kételkedésének a mikroblogon, mint írta:

Reklám
Tas J Nadas, Esq


tegnap este még sok kulcsfontosságú államban vezettem, aztán ezek az eredmények varázslatosan kezdtek eltűnni egyesével, ahogy a „meglepetésszavazatokat összeszámolták” .

A hivatalban lévő elnök szerint ez mindenesetre „nagyon különös”, és a közvélemény-kutatók „történelmi tévedéséről” írt.

A jelenlegi hangulat és az elnök harcias retorikája azt sugallja, hogy az elhúzódó jogi viták és a szavazatok újraszámlálása bizonyos tagállamokban elkerülhetetlennek látszik.

Egyébként noha tegnap este a Twitter és a Facebook semmilyen mértékben nem korlátozta a hivatalban lévő elnök bejegyzéseit, még azt sem, amelyikben magát győztesnek kiáltotta ki, ahogy a szavazatszámlálás kedvezővé vált Biden számára, a közösségi hálózatok folyamatosan címkézni kezdték Trump posztjait.

Mindenesetre hét állam maradt, ahol még nem hirdettek egyértelmű győztest: Wisconsin, Georgia, Michigan, Pennsylvania, Alaszka, Nevada és Észak-Karolina.

Pennsylvania kormányzója, Tom Wolf nemrég arról beszélt a The Guardian szerint, hogy könnyen meglehet, hogy ma nem fognak tudni pontos eredményt mondani, a legfontosabb ugyanis az, hogy pontosan megszámoljanak minden szavazatot, márpedig a levélben leadott voksok összeszámlálása hosszabb ideig tart. A brit lap egyébként listát is közölt a még nem lefutott államokban tartott verseny jelenlegi állásáról. Eszerint Wisconsinban Biden vezet 20 748 szavazattal, Georgiában viszont Trump van előnyben 102 212 vokssal.

A kulcsfontosságú Pennsylvániában még több mint hárommillió szavazat vár felbontásra, a 20 elektort adó államban 560 ezer szavazattal vezet Donald Trump.

A 3 elektori szavazatot adó Alaszkában már szinte biztosra vehető Trump győzelme, és bár a Guardian gyűjtésében nem szerepel Arizona, az állam még szintén nem lefutott. A legfrissebb adatok szerint ott 51:47,6 arányban vezet Biden. Elemzők szerint Trumpnak akkor van esélye, ha magáénak tudhatja Pennsylvania mellett Arizonát is, a másik lehetséges forgatókönyv pedig az, hogy Pennsylvania mellett Nevadát is sikerül bezsebelnie a hivatalban lévő elnöknek. Utóbbiban jelenleg nagyon szoros az állás, a 6 elektori szavazatot adó államban jelenleg kevesebb mint egy százalékponttal vezet a demokrata elnökjelölt.

Mindkét forgatókönyv esetén Trumpnak Georgiát is vinnie kell a győzelemhez.

(Magyar Nemzet)



SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.