Függetlenként vesz részt a 2024-es amerikai elnökválasztáson Robert F. Kennedy Jr., aki korábban demokrata színekben jelezte indulását.
Robert F. Kennedy Jr. Philadelphiában támogatói előtt tartott beszédében arról beszélt: kénytelen volt feladni párthoz tartozását, miután a Demokrata Nemzeti Bizottság közölte, hogy Joe Biden újraindulását támogatja, és nem tervez előválasztást a demokrata elnökjelölt személyéről.
Azt is hangoztatta, hogy
az amerikaiak „készek visszaszerezni szabadságukat és függetlenségüket”. Hozzátette, hogy nem csak pártoktól szándékozik függetlennek lenni, de a nagyvállalkozásoktól is, amelyek − szavai szerint − uralmuk alá hajtották a kormányzatot is.

Robert F. Kennedy Jr. az elmúlt hónapokban a regisztrált demokrata szavazók körében mintegy 15-16 százalékos támogatottságot ért el, ami jócskán elmarad Joe Biden amerikai elnök népszerűségétől. A jogász-politikus számos kérdésben ellentétesen nyilatkozott Biden és kormánya álláspontjával, többi között az ukrajnai háborúról és a járványkezelési politikáról.
Politikai véleménye sok tekintetben közelebb áll a republikánus, illetve konzervatív politikai irányzathoz.
Robert F. Kennedy Jr. júliusban sérelmezte, hogy a Biden-kormányzat megtagadta a titkosszolgálati védelemre vonatkozó kérését a választási kampány idejére – írja a Fox News amerikai televíziós hálózat. Pedig kérése egyáltalán nem volt alaptalan: apját, a korábbi amerikai igazságügyi minisztert, Robert F. Kennedyt 1968-ban, nagybátyját, John Fitzgerald Kennedyt pedig 1963-ban gyilkolták meg, mindkettejüket az elnökválasztási kampány alatt.
Since the assassination of my father in 1968, candidates for president are provided Secret Service protection. But not me.
Typical turnaround time for pro forma protection requests from presidential candidates is 14-days. After 88-days of no response and after several…— Robert F. Kennedy Jr (@RobertKennedyJr) July 28, 2023
Borítókép: Robert F. Kennedy Jr. Fotó: Anna Moneymaker/AFP

























