Gabriel García Márquez: Búcsúlevél

A múlt héten 87 éves korában elhunyt a Nobel-díjas kolumbiai író, Gabriel García Márquez, a Száz év magány és a Szerelem kolera idején szerzője, akit a mágikus realizmus legfontosabb írójának tartanak, latin amerika legismertebb, legolvasottabb írója volt.

A Gabóként is emlegetett író a kolumbiai Aracatacában született 1927-ben. Ez a város ihlette később a Száv év magány regénye fiktív helyszínét, Macondót. Újságíróként kezdte pályafutását, és bár több novella fűződik a nevéhez, mégis mágikus-realista regényei miatt vált világhírűvé, melyekkel hallatlan kritikai és közönségsikereket ért el. 

A bogotái egyetem jogi karán tanult, illetve inkább olcsó kávéházakban múlatta idejét, olvasott és írt, majd 1950-ben végleg az újságírás és az irodalom mellett döntött. Első regényét, A söpredéket barátai adatták ki 1954-ben, miközben ő Rómában az olasz filmművészetet tanulmányozta. Márquez bebarangolta Európát, Magyarországot is felkereste, majd egy ideig Párizsban élt, itt született az Ezredes úrnak nincs, aki írjon című regénye. 1956-ban hazatért, feleségül vette gyermekkori szerelmét, és két fia született. A család szinte állandóan úton volt: Márquez a kubai Prensa Latina hírügynökség munkatársaként Havannában, később New Yorkban, majd Mexikóban dolgozott, ott készült világhírű regénye, a Száz év magány is.

Márquez egy nyaralás során érezte meg, hogy végre rátalált saját hangjára, témájára, és 18 hónapig szobájába zárkózva csak írt és dohányzott. Az 1967-ben elkészült Száz év magány a Buendía család misztikus, csodás története, a mágikus realizmus gyöngyszeme. A regény páratlan sikert aratott – 25 nyelvre fordították le, és 50 millió példányban fogyott el -, szerzőjét díjak özönével jutalmazták.

Reklám

Nagyon tudatosan választotta meg témáit, ebben pedig nagyban inspirálták családi emlékei – a Szerelem kolera idején című regényében például a szülei szerelmének állított emléket. A sikerregény megihlette a népszerű kolumbiai énekesnőt, Shakirát, aki két dalt is írt a regényből készült filmhez.

Az elmúlt években testvére, Jaime bejelentette, hogy az író időskori demenciában szenved, és már nem várhatók tőle további művek. Elmondása szerint Latin-Amerika leghíresebb írójánál az emlékezetkihagyás tünetei először 1999-ben jelentkeztek, azután, hogy nyirokcsomórákban megbetegedett, és a tünetek a kemoterápia hatására súlyosbodtak.

Amikor megtudta, hogy súlyos rákbetegséggel kell szembenéznie, az alábbi gyönyörű levelet írta. Ha Isten egy pillanatra elfelejtené, hogy én csak egy rongybábu vagyok, és még egy kis élettel ajándékozna meg, azt maximálisan kihasználnám. Talán nem mondanék ki mindent, amit gondolok, de meggondolnám azt, amit kimondok. Értéket tulajdonítanék a dolgoknak, nem azért, amit érnek, hanem azért, amit jelentenek. Keveset aludnék, többet álmodnék, hiszen minden becsukott szemmel töltött perccel hatvan másodperc fényt veszítünk. Akkor járnék, amikor mások megállnak, és akkor ébrednék, amikor mások alszanak. Ha Isten megajándékozna még egy darab élettel, egyszerű ruhába öltöznék, hanyatt feküdnék a napon, fedetlenül hagyva nemcsak a testemet, hanem a lelkemet is. A férfiaknak bebizonyítanám, mennyire tévednek, amikor azt hiszik, az öregedés okozza a szerelem hiányát, pedig valójában a szerelem hiánya okozza az öregedést! Szárnyakat adnék egy kisgyereknek, de hagynám, hogy magától tanuljon meg repülni. Az öregeknek megtanítanám, hogy a halál nem az öregséggel, hanem a feledéssel jön. Annyi mindent tanultam tőletek, emberek… Megtanultam, hogy mindenki a hegytetőn akar élni anélkül, hogy tudná, hogy a boldogság a meredély megmászásában rejlik. Megtanultam, hogy amikor egy újszülött először szorítja meg parányi öklével az apja ujját, örökre megragadja azt. Megtanultam, hogy egy embernek csak akkor van joga lenézni egy másikra, amikor segítenie kell neki felállni. Annyi mindent tanulhattam tőletek, de valójában már nem megyek vele sokra, hiszen amikor betesznek abba a ládába, már halott leszek. Mindig mondd azt, amit érzel és tedd azt, amit gondolsz. Ha tudnám, hogy ma látlak utoljára aludni, erősen átölelnélek, és imádkoznék az Úrhoz, hogy a lelked őre lehessek. Ha tudnám, hogy ezek az utolsó percek, hogy láthatlak, azt mondanám neked, “szeretlek”, és nem tenném hozzá ostobán, hogy “hiszen tudod”.

Mindig van másnap, és az élet lehetőséget ad nekünk arra, hogy jóvátegyük a dolgokat, de ha tévedek, és csak a mai nap van nekünk, szeretném elmondani neked, mennyire szeretlek, és hogy sosem felejtelek el.

Senkinek sem biztos a holnapja, sem öregnek, sem fiatalnak. Lehet, hogy ma látod utoljára azokat, akiket szeretsz. Ezért ne várj tovább, tedd meg ma, mert ha sosem jön el a holnap, sajnálni fogod azt a napot, amikor nem jutott időd egy mosolyra, egy ölelésre, egy csókra, és amikor túlságosan elfoglalt voltál ahhoz, hogy teljesíts egy utolsó kérést.

Tartsd magad közelében azokat, akiket szeretsz, mondd a fülükbe, mennyire szükséged van rájuk, szeresd őket és bánj velük jól, jusson időd arra, hogy azt mondd nekik, “sajnálom”, “bocsáss meg”, “kérlek”, “köszönöm” és mindazokat a szerelmes szavakat, amelyeket ismersz.

Senki sem fog emlékezni rád a titkos gondolataidért. Kérj az Úrtól erőt és bölcsességet, hogy kifejezhesd őket. Mutasd ki barátaidnak és szeretteidnek, mennyire fontosak neked. Küldd el ezt annak, akinek akarod. Ha nem teszed meg ma, a holnap ugyanolyan lesz, mint a tegnap. És ha nem teszed meg, az sem érdekes. Ez az a pillanat.

(Vélhetően a levél hamis, legalábbis nem az elhunyt író utolsó gondolatait tartalmazza. A levél angol nyelvű változata már régóta kering az interneten, lefordításra nem rég került, bár az eredeti szövegből elvett és hozzátett a fordító. Mindenesetre szép, elgondolkodtató mondatokat tartalmaz, ezért döntöttünk a közlése mellett – szerk.)