Közel hat hónappal a holland parlamenti választások után a választásokon győztes Szabadságpárt (PVV) megállapodott egy koalíciós kormány létrehozásáról három másik jobbközép párttal – jelentette be Szabadságpárt vezetője, Geert Wilders szerdán.

A The Dutch News című angol nyelvű holland hírportál beszámolója szerint Wilders elmondta, hogy a november óta tartó kormányalakítási tárgyaláson részt vett négy párt, a Szabadságpárt (PVV), a Néppárt a Szabadságért és a Demokráciáért (VVD), az Új Szociális Szerződés (NSC), valamint Gazdák és Polgárok Mozgalma (BBB) koalíciós kormányt alakít.

„Megállapodás született!” – közölte a pártvezető, majd elmondta: noha megvitatták, hogy ki legyen az új kormány miniszterelnöke,

Reklám
Tas J Nadas, Esq


a négy koalíciós partner még nem jutott végleges megállapodásra az új vezető személyéről.

A hírportál a kormányalapítási tárgyalásokat vezető politikusokat, Elbert Dijkgraafot és Richard van Zwolt idézve közölte, a négy párt vezetője nem sokkal a szerda késő délutáni bejelentés után megkezdte a koalíciós megállapodás tartalmának megvitatását a parlamenti frakciókkal. A megbeszélések várhatóan éjszakába nyúlóan folytatódnak, de a koalíciós megállapodás részletei hamarosan napvilágot láthatnak. Tájékoztattak arról is, hogy

a szerdai megállapodást követően még legalább hat hétbe telik, mire kormány esküt tehet.

A hírportál emlékeztetett, a tárgyalások január közepétől akadoztak, miután a VVD bejelentette, hogy törvényt kívánnak elfogadni, amely előírná a menedékkérők igazságos elosztását Hollandiában és megnehezítené a bevándorlást. A beszámoló szerint noha az új kormány stratégiája – bár részletek továbbra sem ismertek – határozott intézkedéseket tartalmaz a menekültügyet és a bevándorlást illetően, adócsökkentést irányoz elő, valamint a szegényebb családok pénzügyi biztonságának növelését célozza.

A holland kormányt jelenleg ügyvivőként a korábbi miniszterelnök, Mark Rutte vezeti.

(Demokrata)

Borítókép: Illusztráció. Geert Wilders megállapodott a holland jobboldali kormány létrehozásáról.



SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.