A Magyar Honvédség több mint háromszáz darab Gidrán 4×4-es, páncélozott, kerekes katonai járművet rendszeresít majd, az első tíz darabot már át is vehette az MH 25. Klapka György Lövészdandár.

Átadták a Magyar Honvédségnek az első tíz, Gidrán típusú, támogató feladatú páncélozott járművet az MH 25. Klapka György Lövészdandár laktanyájában tegnap. A korszerű, gumikerekes, páncélozott harctámogató járműveket a honvédelmi miniszter vette át a török gyártó vezérigazgatójától. Benkő Tibor elmondta, hogy hamarosan további negyven jármű érkezik Tatára. A miniszter kiemelte, hogy a közeljövőben a honvédség több alakulatához pedig már olyan járművek kerülnek majd, amelyeket már Magyarországon készítenek a török gyártóval közösen. Benkő Tibor hozzátette:

a most átadott adott Gidrán járművek – a többi, a közelmúltban beszerzett technikai eszközhöz hasonlóan – a harci tapasztalatokat figyelembe véve és a magyar igényekkel kiegészítve készültek el.

Engin Aycol, a Nurol Makina vezérigazgatója hangsúlyozta: a Nurol Makina kész arra, hogy befektessen Magyarországon, és egy helyi társaságot hozzon létre.
A Magyar Nemzet korábban megírta: tavaly decemberben jelentették be, hogy a Magyar Honvédség több mint háromszáz Gidrán 4×4-es, páncélozott, kerekes katonai járművet rendszeresít majd. A járműveket Kaposváron gyártják majd. A programhoz kapcsolódó fegyverzeti kutatás-fejlesztést pedig német–magyar együttműködésben végzik. A projekt kapcsán Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos akkor úgy fogalmazott: a projekt a Lynx lánctalpas gyalogsági harcjárművek beszerzésének és előállításának mintáját követi. Az első fázisban a későbbi kaposvári gyártáshoz licencet adó török cég szállítja a tíz plusz negyven darab járművet. A második fázisban történik a négykerék-meghajtású járművek magyarországi előállítása, amelynek során fokozatosan állnak át az európai fegyverrendszerek beépítésére.

Az első tíz darab Gidrán 4×4-es támogató harcjármű a tatai laktanya alakulóterén. Fotó: Facebook/Magyar Honvédség

A támogató járművek mindenekelőtt nagy fokú védelmet nyújtanak személyzetük és a szállított katonák számára. Ez olyan hadműveleti körülmények között különösen fontos, amelyekkel a Magyar Honvédség is szembesül missziós szerepvállalásai során. Alkalmazásukkal olyan alegységek személyi állománya is fokozott védelemben részesül, melyek korábban nélkülözték az ilyen magas szintű túlélőképességgel rendelkező járműtechnikát.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


A 16 tonnás, aknaálló, páncélozott, golyóálló kerekekkel felszerelt, az Ejder Yalcin típuson alapuló harcjárművet egy 375 lóerős dízelmotor hajtja, lövegtornyába egy stabilizált 12,7 milliméteres géppuskát telepítettek. A páncélozott terepjáró legnagyobb sebessége 120 kilométer óránként, hatótávolsága elérheti a hétszáz kilométert.

(Magyar Nemzet)



SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.