Giorgia Meloni új olasz miniszterelnök kormányával együtt szombaton letette a hivatali esküt Sergio Mattarella államfő előtt a római Quirinale elnöki palotában.
Az új kormány a jövő héten kér bizalmat a parlamentben.
Ursula von der Leyen az ünnepélyes esemény alkalmából üdvözletét küldte az új olasz miniszterelnöknek.
„Gratulálok Giorgia Meloni kormányfői kinevezéséhez, aki (Olaszországban) az első nő ebben a tisztségben”
– írta az Európai Bizottság elnöke a Twitter mikroblog portálon.
„Konstruktív együttműködésre számítok az új kormánnyal a közösen megoldandó óriási kihívásokkal szemben. (…) Európának szüksége van Olaszországra. Együtt minden nehézséget le fogunk küzdeni” – tette hozzá.
Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke szintén üdvözölte Melonit Twitter-üzenetében, amelyben ugyancsak azt hangsúlyozta, hogy
„Európának szüksége van Olaszországra”.
Meloni pártja, az Olasz Testvérek (FDI) a szeptember 25-i parlamenti választásokon aratott történelmi győzelmet. Jobboldali szövetségeseivel, Matteo Salvini Liga pártjával és a Silvio Berlusconi volt miniszterelnök vezette Hajrá Olaszországgal abszolút többsége van a törvényhozásban.
A magyar kormányfő közösségi oldalán gratulált Meloninak, aki régi politikai szövetségese.
[[https://www.facebook.com/photo/?fbid=662886835208918&set=a.347694613394810]]
Giorgia Meloni olyan nő, aki sosem adja fel. Mától ő Olaszország miniszterelnöke. Gratulálok! Avanti Ragazzi!
– írta bejegyzésében Orbán Viktor, utalva az ’56-os forradalmárokról szóló olasz dalra, az Avanti ragazzi di Buda-ra (Előre mind pesti srácok).
A kormányfő mellett a köztársasági elnök is üdvözölte Giorgia Meloni beiktatását, aki bejegyzésében kitért arra, hogy szakmai kapcsolatuk mellett személyes barátság is fűzi az új olasz miniszterelnökhöz.
https://www.facebook.com/photo?fbid=668231331331119&set=a.436395474514707
Az imént beszéltem telefonon régi barátommal és szövetségesemmel Giorgia Melonival. Ezúton is szeretnék gratulálni Olaszország első leendő női miniszterelnökének kormányalakítási megbízásához. Jó, hogy a jövőben is számíthatunk egymásra!
– fogalmazott Novák Katalin.
![]()
(Demokrata / MTI)
A maga részéről Meloni együttműködésről biztosította Orbán Viktort
Giorgia Meloni közös és hatékony megoldásokat sürgetett Európa jelenlegi gazdasági, energetikai és biztonsági kihívásaira Orbán Viktorhoz intézett üzenetében, amelyet Twitter-fiókján közölt szombat este. A jobboldali Olasz Testvérek (FdI) elnöke, aki kormányával szombaton tette le esküjét, Orbán Viktor gratulációjára reagált.
„Köszönöm Orbán Viktor! Kész vagyok az együttműködésre közös és hatékony megoldások megtalálásával azokra a gazdasági, energetikai és biztonsági kihívásokra, amelyekkel Európa szemben találja magát. Cselekedjünk legjobb képességeink szerint!”
– jegyezte be Giorgia Meloni Twitter-mikroblogján.
Az olasz média kiemelt hírként kezelte Orbán Viktornak az eskütételt követően Twitteren közölt gratulációját, amelyben a Meloni-kormány megalakulását nagy napnak nevezte az európai jobboldal számára.
(Mandiner / MTI)

























