Utolsó szakaszába lépett az Egyesült Államokban pusztító bombaciklon − számolt be a Fox News vasárnap délután. A szerda óta tomboló Elliott névre keresztelt bombaciklon magja Kanada felé tart, a legfrissebb információk szerint pedig legkevesebb huszonkét ember vesztette életét az ítéletidő következtében.

A hóvihar és szélsőséges időjárás által leginkább sújtott államok közé tartozik New York is. Kathy Hochul, az észak-nyugati állam kormányzója szombaton kezdeményezte a szövetségi katasztrófahelyzet kihirdetését, ami lehetővé teszi a károk helyreállítására, valamint a fennakadások elhárítására elkülönített központi források igénybevételét.

YouTube player

New York államban legkevesebb hárman vesztették életüket az Elliott bombaciklon következtében, közülük ketten azért, mert a hatóságok a drasztikus útviszonyok miatt nem tudtak időben a helyszínre érkezni.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


A bombaciklon következtében több mint 1,6 millió fogyasztónál szünetelt az áramszolgáltatás, emellett a légitársaságoknak közel nyolcezer járatot kellett törülniük. Emiatt sokan nem tudták családjukkal tölteni a karácsonyt, az adatok alapján mintegy 3,4 millió ember szándékozott repülővel utazni december 23-án és december 24-én.

YouTube player

A sarkvidéki vihar miatt a hőmérséklet is jóval fagypont alá süllyedt országszerte, a Mexikói-öböl partjainál is szokatlanul hidegben kell ünnepelniük az itt lakóknak.

Az Elliott bombaciklon nem kímélte Seattle városát sem, egy videó-összeállítás bemutatja a fagyos időjárás miatt szinte lehetetlenné vált mindennapokat.

YouTube player

Az előrejelzések ugyanakkor azt mutatják, hogy a jövő hét végén már fellélegezhetnek az amerikaiak, véget érhet az „emlékezet leghidegebb karácsonyának” is nevezett időszak.

Az ítéletidő Kanadát sem kímélte, áramkimaradások, járhatatlan utak, elakadások jellemezték a szombati napot Ontario és Québec tartományokban. Az extrém erősségű szél, hófúvás és a látási viszonyok romlása miatt több területen is rendkívüli állapotot hirdettek.

Borítókép: Vastag hótakaró fedi a hadisírokat az Észak-Dakota állambeli Mandan katonai temetőjében 2022. december 22-én (Fotó: MTI/AP/The Bismarck Tribune/Tom Stromme)

(Magyar Nemzet)

 



SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.