Hargitai István előzetes úti beszámolója

Jelenleg a felvidéki Széles tó partján tartózkodunk barátaink Feterik István és Ágnes otthonában egy három napos kassai tartózkodás után. A mai nap ragyogónak ígérkezett, már kora reggel tűzött a nap és mindjárt reggeli után útnak indultunk négyesben és Sátoraljaújhelynél átléptünk Magyarba, ahol a határnál egy Isten hozta Magyarországra kiírás üdvözölt bennünket. A régi határállomás komor épületei lakatlanul és elcsapva emlékeztettek bennünket a régi határviszonyokra, ahol nem régen még szigorú igazoltatásnak volt kitéve az ember.

Rövid autózás után áthaladva az első kis falun felfelé vezetett utunk amíg el nem értük célpontunkat a Magyar Kálvária Park területét. A Kálvária a magyarok történelmének egyik legsötétebb napjára, a Trianoni békeszerződésre emlékszik, illetve az akkor elcsatolt országrészek és városok előtt tiszteleg.

Az emlékművek felállításának ötlete 1935-ban született, amikor Sátoraljaújhelyen felállították Magyarország századik országzászlóját a Szár-hegy csúcsán. Vilkovszky Kálmán elképzelése olyan búcsújáró hely jellegű központ kialakításáról szólt, ami megemlékezik mind a 38 elcsatolt városról, így kerültek felállításra a hegy tetején álló országzászlóhoz vezető út mentén a vártoronyszerű építmények, emléktáblákkal, idézetekkel és címerekkel ellátva. A 14 stációból álló emlékmű együttes 1936 október 4-én avatták fel. A Magyar Kálvária kapuján Tornyai Ányos idézete mellett Zemplén vármegye és Sátoraljaújhely címere látható.

A kálvária állomásai a következők:

Reklám

1. Kassa
2. Lőcse, Késmárk, Igló-Podolin
3. Krasznahorka, Besztercebánya-Körmöcbánya-Selmecbánya-Nyitra, Trencsén
4. Komárom
5. Pozsony
6. Kismarton, Csáktornya
7. Fiume
8. Temesvár, Szabadka-Zenta
9. Arad
10. Brassó, Nagyenyed, Segesvár
11. Gyulafehérvár-Marosvásárhely
12. Kolozsvár
13. Nagyvárad, Szatmárnémeti, Máramarossziget
14. Ungvár, Munkács, Eperjes

Amint elértük az első emelkedőt, a város és a környező hegyvonulatok panorámája terült elénk és a  távoli felhő alakulatok fenyegetően intettek, hogy jól gondoljuk meg a tovább menést. A pozitív hozzáállásunk azonban nem vette komolyan az ég intelmét és csak nekivágtunk a kemény kövekkel kirakott csapásnak, ami meredeken kígyózva elvezetett bennünket az első stációhoz, ami egy kőbástya alakú emlékműhöz, amin egy tábla a következőket hirdette Kassáról.  “Rákóczi városa híres büszke Kassa, van-e annyi könny hogy méltón elsirassa? Rákóczi csontjai hogy lehetnek békén, mikor csehek járnak a Hernád vidékén?

Tovább haladva, egymás után találkoztunk a többi elszakított magyar város bástyáival és emlékeztető tábláival. A Szár hegy tetején egy hatalmas kőgúlán álló zászlórúd hirdette a szomszédos nemzeteknek, hogy Magyarország egyszer újból egységes lesz. Oldalán ez az idézet olvasható:

“És most, testvérek, boruljunk le imára, Kérjük Istent, nézzen le szegény hazánkra, Óvja, védje az elszakadt magyarságot. Vegye le rólunk a trianoni átkot! Ámen.”—Kalászy Erzsébet

Monika mindegyik stációról készített fényképeket, amik a következő web oldalon lesz megtalálható:

Épp hogy elkattant az utolsó felvétel, amikor nagy hirtelen óriási zápor kerekedett, ami nem úgy mutatkozott, hogy csak a tavaszi zivatar lesz. Nagy hirtelen mind a négyen útra keltünk és siettünk lefelé s lábunk alatt a kövek között már kisebb csermelyek kezdtek keletkezni. Öregedő térdeim nem vették jó néven ezt a sietséget és kikövetelték, hogy lassabban  igyekezzünk a kocsi felé. Percek alatt átázott a ruhánk s már fel is adtuk azt a hiú reményt, hogy az alsóneműnk legalább száraz maradjon. Kocsiba szállva gyorsan átvágtattunk Királyhelmecre, hogy egy kínai diszkont áruházba  száraz gúnyát vegyünk magunknak az alsónadrágtól a zokniig. Szerencsénkre a személyzet mind beszélt magyarul és szimpatizáltak amúgy is velünk a kellemetlenség miatt. Rövid időn belül jó meleg száraz anzugban öltözve jöttünk ki s mindjárt megcéloztuk a Privát Café & Restaurant-ot, amit Feterik István öccse és neje tulajdonában volt. Mivel telefonon már jeleztük érkeztünket és sorsunkat, így már forró levessel és egyéb finomságokkal vártak bennünket. Persze a kiváló pálinka sem maradt el, hogy belülről is szítsuk a felmelegedés lángjait.  Vendéglátóink kedvessége meghatott bennünket, hisz úgy fogadtak bennünket mint régi barátokat. Megkóstoltunk egy finom Tokaji Furmintot a gróf Degenfeld pincészetből, ami szépen beszegte az egyéb finomságokat, amiket elébünk hoztak.

Ezt a családias éttermet melegen ajánlom az erre járó túristáknak és magyar honfitársaimnak, biztos vagyok benne, hogy nagy élményben lesz részük.

Hazafele még megálltunk Nagyszelmencen, ami tárgya volt a clevelandi filmfesztivál egyik dokumentum filmjének egy pár éve, és egy kettévágott falu sorsát tárta fel szemünk előtt  A Határ cimmel. Nagy hirtelen megváltozott a hangulatunk mikor az EU keleti végéhez érkeztünk, ahol egyszerre csak az ukrajnai szögesdróttal találtuk szembe magunkat. Elgondolkoztam, hogy ez a helység kellőképpen lehet a huszadik századbeli civilizáció szégyenpontja. Itt családokat hasítottak ketté generációkra a nagyhatalmak sakkjátékában. A fényképek talán jobban illusztrálják a sztorit.

Ez tán egyszerre elég adag. A képekből egy párat elküldök, a többit pedig felteszem a Shutterfly-ra.

Üdv.

István