Három hazai vívó, a férfiaknál Szilágyi Áron, a nőknél Márton Anna és Pusztai Liza is bejutott a legjobb négy közé a budapesti olimpiai kvalifikációs Gerevich–Kovács–Kárpáti budapesti kard világkupán. S a mieinknek mindenfajta érem jutott: Mártonnak arany, Szilágyinak ezüst, Pusztainak bronz.

A BOK-csarnokban a nőknél a selejtező után hét hazai versenyző szerepelt a 64-es főtáblán, s az egyaránt kiemelt, a selejtezőtől mentesült Pusztai Liza (a világranglista 11. helyezettje) és Márton Anna (12.) a szombat délelőtti programban meg sem állt az elődöntőig. Ehhez négy asszót kellett nyerni, s az egyéniben vb-3. helyezett, Európa-bajnoki ezüstérmes Márton magabiztosan vívott, amit mutat, hogy a nyolc között 15-7-re verte a csapatban világ- és Európa-bajnok orosz Olga Nyikitinát. Az egyéniben Eb-bronzérmes Pusztai ellenben a 16 között nagy izgalmak után vertre a kétszeres olimpiai és kétszeres világbajnok, már 36 éves Mariel Zagunist. Pusztai ugyan 7-1-re elhúzott, de 14-12-re az amerikai vezetett, végül azonban versenyzőnk nyert 15-14-re. A negyeddöntőben pedig 15-12-re verte a 2018-as egyéni világbajnok orosz Szofja Pozdnyakovát. Este a négy között a két magyar lány egymással vívott a döntőbe jutásért. Márton Anna 15-9-re nyert az így bronzérmet szerző Pusztai Liza ellen, és ezen a napon legyőzhetetlen volt; az első helyért a francia Cecilia Berder sem tudott ellenállni a vívókörökben csak Panka néven ismert kardozónknak, a döntő is 15-9-es eredményt hozott. A 25 éves Márton Anna pályafutása harmadik világkupa-győzelmét aratta, le a kalappal előtte! Katona Renáta a 15., Pohl-Mikulik Júlia a 31., Keszei Kira a 42., Battai Sugár Katinka az 56., Szűcs Luca az 58. helyen végzett a 186 fős mezőnyben.

A férfiaknál nyolc kardozónk volt érdekelve a 64-es főtáblán, a 32-ben öt, a 16 közé azonban már csak Szilágyi Áron jutott be. Kétszeres egyéni olimpiai bajnokunk a következő két asszóját is megnyerte, igaz, a negyeddöntőben neccesen, 15-14-re nyert Iulian Teodosiu ellen, s 14-13-ra még a román vezetett. A 2017-es egyéni világbajnok Szatmári 64 között Gémesi Csanádot győzte le 15-14-re, utána 15-11-re kikapott az olasz Matteo Neritől. Szilágyi Áron az esti műsorban az elődöntőben 15-6-ra nyert a grúz Sandro Bazadze ellen, a döntőben pedig a világranglista-vezető dél-koreai Oh Szang Uk ellen lépett pástra. A szombati program utolsó asszóját a csapatban háromszoros, egyéniben egyszeres világbajnok ázsiai kardozó nyerte meg 15-14-re, így Szilágyinak az ugyancsak értékes ezüstérem jutott. S mondhatjuk, hogy ezen a napon csak a koreai fiú és egy magyar lány teljesített jobban nála. Szatmári András a 20., Péch Miklós a 21., Galgóczy Tamás a 27., Iliász Nikolász a 28., Gémesi Csanád az 55., Nagy Kristóf a 60., Decsi Tamás a 63. helyen végzett.

A BOK-csarnokban vasárnap a női és férfi csapatversenyt bonyolítják le. Férficsapatunk már kivívta az olimpiai részvétel jogát, így a japán fővárosban egyéniben is pástra léphet majd három magyar férfi kardozó. Női csapatunk számára viszont komoly tétje van versenynek: jelenleg kijutást érő helyen áll, de ukránokat maga mögött kell tartania a tokiói részvételért. A budapesti vk – amely egy év szünet után az első megmérettetés a nemzetközi mezőny számára – a fegyvernem utolsó olimpiai kvalifikációs világkupaversenye.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


(Magyar Nemzet)



SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.