A világviszonylatban is különleges, sugárhajtású ProTAR drónt kifejezetten katonai alkalmazásra fejlesztették ki. A rendszert használó légvédelmi egységnek szimulált készültség során kell eltalálni a drónt, amelynek végsebessége elérheti az 500 km/órát.

Jól működő hadsereg és jól működő gazdaság nem lehet meg komoly hadiipar és a hozzá kapcsolódó innováció nélkül. A haderőfejlesztés csak a magyar védelmi ipar kiépítésével lehet sikeres – hangsúlyozta hétfőn Porkoláb Imre dandártábornok, védelmi innovációért felelős miniszteri biztos a magyar fejlesztésű ProTAR rendszer első hivatalos bemutatóján, a nullponti lő- és gyakorlótéren.
drón

https://cdn.magyarnemzet.hu/2023/07/37f7UVWP1XjYcTvgcEmyYfQL0HDUggqkgkQ1g9kvX4U/fit/1200/800/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYWFjYjBiY2ZmODQxOGE4NjJkZGM1Y2YzZWVkYzBi.jpg
A katapult indítás ismétlési ideje nem haladja meg a két percet, ez egyedülálló a világpiacon. Fotó: Teknős Miklós

A miniszteri biztos felidézte: a rendszerváltoztatás egyik legnagyobb vesztese a hadiipar volt, ezért 2010-ben újra kellett indítani az ágazat fejlesztését. Hozzátette: az új fejlesztés mérföldkő a honvédség megújulása terén, olcsóbb és komolyabb teljesítményű, mint elődei.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Egyedülálló drón a világpiacon

A Rotors & Cams Zrt. közleménye szerint a világviszonylatban is különleges, sugárhajtású ProTAR drónt kifejezetten katonai alkalmazásra fejlesztették ki, a védelmi célú, pilóta nélküli repülőrendszer a hadsereg légvédelmi képességének fejlesztésére hivatott. A drón célanyagként támogatja a légvédelmi rendszerek éles- és gyakorló lövészeteinek végrehajtását.

Az eszközt használó légvédelmi egységnek szimulált készültség során kell eltalálnia a drónt.

Többféle készültségi helyzet szimulálható a drón segítségével, anélkül hogy nagy értékű repülőgépeket, valamint pilótákat használna a haderő. A fejlesztés által a légvédelmi gyakorlatok anyagi és emberi kockázatai, végrehajtási költségei radikálisan csökkenthetők. A pilóta nélküli repülő végsebessége eléri az 500 km/órát, repülési magassága a 6000 métert, üzemideje a 60 percet, a kommunikációs hatótávolsága pedig a 75 kilométert és – a világpiacon egyedülálló módon – kötelékrepülésre is képes.

https://cdn.magyarnemzet.hu/2023/07/3-yYTNRae-L1mFWdYQh1SdbgrGtYUotVEEUHDLm3w78/fit/1200/852/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg5NmVkODU0Nzg2NzQzYTZhNDRjNTFjYTE4Y2JmYzUz.jpg
Az eszköznek nincs futóműve, így ejtőernyővel tud leszállni. Fotó: Teknős Miklós

Az eszköz rövid idő alatt a levegőbe emelhető egy szintén magyar fejlesztésű kilövőállásból. A katapult indítás ismétlési ideje nem haladja meg a két percet, amely szintén egyedülálló a világpiacon. A légi jármű és a katapult mellett a berendezés harmadik része a kilenc főből álló földi irányítóállomás.

A magyar védelmi iparág legkiválóbb fejlesztései között

Molnár Zsolt, a Rotors & Cams Zrt. vezérigazgatója elmondta: a ProTAR rendszert a jövőben szolgáltatásként is értékesíteni fogják, hiszen az üzemeltetéséhez speciális szaktudásra is szükség van. – A Rotors & Cams és fejlesztő partnerei jelentős sikerként élik meg, hogy egyedi fejlesztéseket tudunk megvalósítani, magas minőségben, innovatív megoldásokkal.

A ProTAR légvédelmi célrepülő rendszert képességei a magyar védelmi iparág legkiválóbb fejlesztései sorába emelik.

A rendszer hosszú távra nyit új lehetőségeket mind katonai, mind civil alkalmazási területeken – tette hozzá. Blénessy László, a 4iG vezérigazgató-helyettese arról beszélt, hogy társaságuk az informatika, a távközlés és a védelmi technológia területén hajt végre fejlesztéseket, szavai szerint az új drón mindhárom területet magába foglaló technológiai fejlesztés eredménye.

YouTube player

Az egyedi fejlesztésű drón bemutatójának képei ITT.

(Magyar Nemzet)

Borítókép: ProTAR légvédelmi drón (Fotó: Teknős Miklós)



SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.