Az idegenek áradatát kísérő közlemény- és plakátháború, illetve a trianoni békediktátum kilencvenötödik évfordulója kapcsán napvilágot látott szélsőséges megnyilvánulások újfent bebizonyították, hogy a magyarországi baloldal nem érti a nemzeti érdek fogalmát, ezért megveti és gyűlöli a magyarságot.
A tény ez: számos okból (kiemelten az Egyesült Államok közel-keleti és észak-afrikai agressziója miatt) az európaival összeférhetetlen szocializációjú téridegen tömegek áradata ostromolja Európát. Ki az életveszélyből menekül, ki a nyomor elől. Megannyi emberi tragédia, kettétört sors. Valóban szívszorító a Földköri-tengeren hánykolódó lélekvesztőkön összezsúfolódott emberek látványa.
És mégis nagyon határozottan ki kell mondani, hogy ezeket az idegeneket nem engedhetjük be. Európa az európaiaké, Magyarország a magyaroké. Ez az egyetlen épeszű és erkölcsös válasz a legújabb népvándorlásra. Nem azért, mert érzéketlenek vagy kegyetlenek lennénk. Épp ellenkezőleg. Aki felelősséggel felméri ezt a drámát, az pontosan látja, milyen veszélyt jelent mindez Európára és Magyarországra. És mert magyarok és európaiak vagyunk, az elemi életösztön azt diktálja, hogy a saját fajtánk érdekeit mindenek fölött állónak tartsuk. Nem érdemes kerülgetni a forró kását: ki kell mondani, hogy a sajátjaink fontosabbak, mint az idegenek. Aki másképp gondolja, az kártékony a közösségre.
Minden egészséges közösség legtermészetesebb összetartó ereje a hasonló kulturális jegyekre, a hasonló szocializációra, a nagyjából egy gyökérből táplálkozó múlttudatra és a mindezekből kibontakozó közös érdekekre épülő „mi” tudat, és ezzel párhuzamosan az idegenség felismerése, az „ők” azonosítása. Ez az a képesség, ami a magyarországi baloldalból teljesen hiányzik. A magyarországi baloldalnak nincs és soha nem is volt „mi” tudata a magyarsággal kapcsolatban. Ellenben minden idegenség mellé odaáll. Magyar sors, múlt, jövő, nemzeti érdek – mindezt soha nem értették. A magyarságot csakis valamely birodalom alávetettségében hajlandók elviselni. A független és szabad nemzet, mivel számukra idegen, egyben gyanús és veszélyes is. Torz gondolkodásukra jellemző az a folyamatosan visszatérő érvelés, hogy Magyarország ne vitázzon Brüsszellel, hiszen „Brüsszel pénzéből” él. Vagyis a magyarországi baloldal Magyarországot valamiféle segélyen élősködő pimasz fráternek látja. Ami természetesen ismételten tömény hazugság, hiszen nem adományról, hanem jogos járandóságról van szó.
A magyarországi baloldal történeti léptékben idegen test a magyar nemzetben. Nem éreznek és soha nem éreztek közösséget a magyar nemzettel. Jobb esetben nincs semmilyen mondandójuk, gondolatuk a magyarság sorskérdéseivel kapcsolatban, rosszabb – és igen gyakori – esetben kifejezetten undorral, rasszista gyűlölettel viseltetnek irányunkban. Számukra Magyarország nem a haza, ahol „élned, halnod kell”, hanem műveleti terület, ahol nekik az a küldetésük, hogy az „eredendően rossz” magyarokat megváltoztassák, fegyelmezzék, fenyítsék. Ezért a szemükben a nacionalizmus természetes érzése kiirtandó veszedelem.
Ebből indult ki mindaz, amit ők hamisan és cinikusan magyar progressziónak neveznek. Ez ugyanis nem egyéb, mint tudatos nemzetellenes, országvesztő aknamunka. Ellenséges tevékenység. Nem magyar, hanem magyarellenes, nem progresszív, hanem destruktív. Raffay Ernő történész a szabadkőművességgel foglalkozó köteteiben bőségesen dokumentálta e tevékenység bizonyítékait. A magyarellenesség jellemezte a magyarországi baloldalt a XIX. század végén, 1918-ban, 1919-ben, 1945 után, majd 1956-ot követően, és ugyanez jellemzi 1990 óta.
Legyen világos: nincs magyar baloldali hagyomány. Tévedés ne essék, voltak és bizonyára vannak magyar érzelmű baloldaliak, különös tekintettel az 1945 előtt kibontakozni próbáló, de a kommunisták által földbe taposott népi baloldali kezdeményezésekre. De intézményesen, történelmi léptékben ez az irányzat sohasem tudott történelemformáló tényező lenni. A hazai baloldal fősodrata lényegileg mindig magyarellenes volt Jászi Oszkártól Kun Bélán, Rákosi Mátyáson, Aczél Györgyön át Gyurcsányig.
Ennek bizonyítására érdemes a magyar nyelv logikáját segítségül hívni. A baloldal hetek óta idegenellenes kampányról harsog. Ez persze vaskos csúsztatás, hiszen a kormányzati plakáthadjárat valójában bevándorlásellenes – de rendben, hipotézisként fogadjuk el, hogy idegenellenes. Ám a dühödt ellenkampányt indító baloldal szükségképpen idegenpárti – a magyarok ellenében. Hiszen idegenek tömegei előtt tárnák ki a kaput, azt hazudva, hogy ők hasznosak Magyarország számára. Márpedig a harmadik világ bevándorlóinak tömeges integrációja soha, sehol nem sikerült, sőt, a Nyugat-, Dél- és Észak-Európában egyre szaporodó civilizációs összecsapások drámai apokalipszist jeleznek. Félreértés ne essék, csekély számú bevándorló egyéni akarattal képes beilleszkedni, amint erre vannak is példák hazánkban. Nagy tömegben azonban a merőben eltérő civilizáció nem tud integrálódni, pláne akkor, ha nem is akar.
Arról persze lehet vitatkozni, hogy a plakátok lebutított üzenete műveltség és ízlés tekintetében mennyire vállalható. Mondjuk ki, a kampány célja az elbizonytalanodott Fidesz-tábor felrázása és újbóli mozgósítása lehetett. Ilyen a politika. Ez azonban ezredrangú probléma ahhoz képest, hogy Európa és benne Magyarország idegen tömegek ostroma alatt áll. Ezt a lehető legkomolyabban kell venni. Figyelmeztető történelmi példa az amerikai őslakos indiánok bevándorlók általi leigázása, szemérmesen rezervátumoknak nevezett gettókba kényszerítése. De hogy a számunkra legtragikusabb példát említsük, a Magyarország által évszázadokon át befogadott, integrálatlan, fellázított szerb és román tömegek idővel végzetessé váltak Magyarország számára – erre a trianoni békediktátum a cáfolhatatlan bizonyíték.
Az ehhez való baloldali hozzáállás pedig újfent a sűrű magyarellenesség cáfolhatatlan bizonyítéka. A baloldalnak jobb esetben semmilyen mondandója nincs a jelenünket is döntően meghatározó legnagyobb nemzeti tragédiánkról, rosszabb esetben helyesli Magyarország kétharmadának elrablását, magyarok millióinak idegen uralom alá vettetését.
E baloldali felfogás képviselője a Gyurcsány-féle szélsőséges párt egyik ideológusa, az SZDSZ-es szellemiséget tovább hordozó Bauer Tamás. A lelkileg is zilált, egzaltált gyűlölködő így vélekedik Trianonról: „Ideje szakítani azzal a magyar nézettel, hogy Trianonban súlyos igazságtalanság történt. Ezt arra hivatkozva szokták mondani, hogy magyarok milliói kerültek kisebbségi helyzetbe. (…) Ha azt tekintjük igazságtalanságnak, hogy emberek kisebbségi helyzetben élnek, akkor a trianoni békeszerződés nyomán ez az igazságtalanság számottevően csökkent.” (Én válaszolok, HVG, 2009. augusztus 22.)
Bauer tehát ugyanúgy tekint a Magyarországra bevándorolt, itt befogadott románokra és szerbekre, mint a magyarokra, és helyesli, igazságosnak tartja a befogadottak Magyarország elleni korabeli szeparatizmusát. Egyszerűbben fogalmazva, üdvözli a román vagy a szerb sovinizmust, miközben támadja és elítéli a trianoni tragédia legalább részleges enyhítését célzó közjogi nemzetegyesítést: „… a kettős állampolgárság (…) annak a szimbóluma, hogy Magyarország nem fogadja el a II. világháború utáni rendezést. Annak a szimbóluma, hogy Magyarország kiterjeszti a magyar politikai közösséget Magyarország határain túlra. Ilyen szimbolikus döntést nem szabad elfogadni, nem szabad támogatni. (…) nagyon fontos dolog, hogy ez a törvény egyidejűleg született az úgynevezett Trianon-emléktörvénnyel. Ez a Trianon-emléktörvény, illetve a kettő együttes elfogadása nagyon világos üzenet Magyarországnak, a szomszéd országoknak és Európának. Azt üzeni, hogy Magyarország nem fogadja el a trianoni békeszerződést, nem fogadja el, hogy a szomszéd országokban élő magyarok annak a másik országnak a politikai közösségébe tartoznak.” (Bauer Tamás: A nemzeti kérdés két évtized magyar politikájában, Galamus, 2010. június 10.)
Tehát mit is mond ez a cégéres magyargyűlölő? Egyfelől helyesli Magyarország (befogadott, de nem asszimilálódott) idegenek általi megcsonkítását, elfogadva ezzel azt, hogy ők nem hazánk politikai közösségéhez, hanem a saját nemzetük közösségéhez tartoznak, ám megtagadja ugyanezt a jogot a magyarságtól. Nyíltan és gátlástalanul tagadja a magyar nemzet létét: „… a »nemzeti összetartozás« ünneplése egy fikciót ünnepel. Egységes magyar nemzet – hiába iktatja törvénybe e szókapcsolatot a Fidesz – kilencven évvel a történelmi állam felbomlása után nincs. (…) …a nyelv, a kultúra, a távolabbi történelemre vonatkozó tudat és érzésvilág közös, ugyanakkor a mindennapi élet élményvilága, szaktudásanyaga, az elmúlt évtizedekre vonatkozó történelmi tudásanyag már más, mint ahogy más, mert más államhoz kapcsolódik a gazdasági és szociális érdekek szövevénye. (…) Aki politikusként 2011-ben »egységes magyar nemzetben« gondolkodik, az azzal a múltbeli politikával azonosul, amely hasonlóképpen gondolkodott, vagyis a revíziós politikával, amelynek jegyében Magyarország belépett a második világháborúba.”(Bauer Tamás: Különvélemény jeles napokon, Galamus, 2011. június 4.)
Feltételezhetnénk, hogy egy szélsőséges párt marginális gyűlölködőjéről van szó, de nem így van. Bauer Tamás magyarellenes uszításától nem határolódott el a baloldali mainstream, vagyis okkal feltételezhetjük, hogy nagyjában-egészében ez a felfogást teszi magáévá az ellenoldal. Annál inkább, hiszen az ávós családban szocializálódott Bauer a trianoni tragédia idei, 95. évfordulóján sem bírta ki, hogy nem köpje szembe a nemzetet: „Addig több mint tízmillió nem magyar élt kisebbségi sorban Magyarországon, ezen túl két-három millió magyar került kisebbségi helyzetbe a szomszéd országokban. Aki ezt nemzeti tragédiának tekinti, az több jogot vindikál a magyaroknak, mint a szomszéd népeknek. Ez számomra nem elfogadható. (…) Szerintem Magyarország az otthonunk, itt élünk, itt ismerjük a szokásokat, a nyelvet, a kultúrát, itt érezzük magunkat otthon. A hazánk Európa, és azon túl az egész földgolyó. (…) A románok, szerbek, szlovákok, horvátok is honfitársaink, az oroszok, angolok, németek is honfitársaink, és ugyanígy a szírek, irakiak, szomáliak, afgánok. (…) Mikor tartjuk az emberi összetartozás napját?” (Bauer Tamás Facebook-bejegyzése, 2015. június 3.)
Tehát: Bauernek immár az egész Földgolyó fontos – kivéve a magyarokat. Tőlünk megtagadja puszta nemzeti létünket is. És persze hazudik, hiszen nem több jog vindikálásáról van szó, hanem a zsigerekben élő legtermészetesebb érzésről: arról, hogy a „mi” fontosabb, mint az „ők”, a saját fajtám fontosabb, mint az idegen. Bauer és a hozzá hasonlók gyűlölködő utópiákat kergetve a valóságot tagadják.
Így tesz Braun Róbert is. Az egykor Pető Ivánnak, majd Medgyessy Péternek, Gyurcsány Ferencnek és a Magyar Nemzeti Bank volt elnökének, Simor Andrásnak egyaránt tanácsokat adó marketing-guru, a „korszerű, zöld, feminista és aktív” baloldal létrehozásán ügyködő Dinamó Műhely vezetője sem kertel, ha magyargyűlöletét kell világgá kürtölnie: „a progresszió híveinek az emléknap kapcsán világosan kell fogalmaznia: Trianon azt a korszakot zárta le, amikor a magyar elit kiváltságtudata és kivagyisága, hatalmi nagyravágyása elnyomta a hazában élő nemzeti kisebbségeket, később akadályozta az asszimilációt és az együttélést (…) Nem Trianon kéne fájjon, hanem, ami utána következett és tart, azóta is. (…) A magyar progressziónak a történelmi emlékezet átformálásával, egy új történeti narratívával van dolga. Ebben Trianon a szabad magyar nemzet születésének tragikus, de fontos ünnepe. (…) Igen, ennek a progresszív és magyar elbeszélésnek új szótára van: ebben Trianon lehet nemzeti ünnep, mely elbeszélés lezárja a 1848-as forradalomtól a Kiegyezésen át a Habsburg birodalom összeomlásáig és a magyar nemzet felszabadulásáig húzódó történelmi ívet és új, nemzeti függetlenség-gondolatot teremt.” (A magyar progresszió születése és halála, dinamo.blog.hu, 2015. június 9.)
Braun szemében tehát a történelmi magyar állam szétverése, az idegen zsákmányszerzés, a nemzet harmadának gyarmati sorba kényszerítése ünnep. Ez volna a „magyar progresszió” hangja? A magyarság iránti érzéketlenség, sőt gyűlölet? A destruktív magyarellenesség? Úgy tetszik, igen: ez a magyarországi baloldal történelmi hangja. Ez az a baloldal, amelyik az egyik pillanatban kikéri magának a hazaárulás vádját, majd a következő pillanatban leköpi a magyarságot, kéjjel vájva a legfájóbb sebekben. Mert az ő szemükben kiiktatandó ellenség, az új társadalmat építeni akaró nagyívű rögeszméik kellemetlen akadályai vagyunk.
Ez a jakobinus nemzetellenesség veszedelmes társadalompolitikai gyúanyag. A XX. század bebizonyította, hogy a szerves nemzeti közösségeket elpusztítani akaró felforgató törekvések előbb-utóbb apokaliptikus társadalmi összeütközéseket váltanak ki. A szélsőséges gyűlölet törvényszerűen szélsőséges gyűlöletet vált ki. Aki ebből nem tanul, az maga hívja magára az apokalipszist. A kívánatos társadalmi békét nem külföldről egyetemeinkre oktrojált világnézeti kurzusokkal, hanem a magyarellenes uszítás megszüntetésével, a magyar nemzet és a magyar érdekek iránti kötelező tolerancia érvényesítésével lehet biztosítani.
Forrás: demokrata.hu
Reklám 
