Hivatalosan is megnyílt a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban tartott kulturális gálaműsorral hétfőn a IV. Magyar Világtalálkozó elnevezésű, nyolc napon át tartó rendezvénysorozat.
Tanka László, a Magyar Világtalálkozó elnöke hangsúlyozta: a találkozó üzenete, hogy jó magyarnak lenni, mert olyan szellemi, tárgyi és emberi értékeink vannak, amelyeket más nemzetek is fontosnak tartanak. Ezért is választották a találkozó jelmondatául: “Határtalan összefogás értékeinkért”.
A hivatalos megnyitó ünnepségen több elismerést is átadtak. A Világ Magyarságért közéleti és művészeti elismerést azoknak ítélik oda, akik az összmagyarság összefogásának és nemzettudatának erősítése érdekében kiemelkedő munkát végeznek.
Az Összefogás a Magyarságért Díjat azok kaphatják, akik a határokon átívelő kapcsolatteremtés és együttműködés érdekében tevékenykednek. A díjazottak Józsa Judit erdélyi keramikusművész Életfa-kereszt – megmaradásunkért című alkotását kapták az elismerő oklevél mellé.
A találkozó kedden Ópusztaszeren folytatódott az Európai Ifjúsági Nappal, csütörtökön A nemzeti integráció fejlesztési rendszere a Kárpát-medencében címmel szakmai konferenciát tartott a Duna Palotában. A rendezvénysorozatra – amelynek díszvendége Kárpátalja – a világ öt kontinenséről érkeztek vendégek.
(MTI)






















