A családok nemzetközi napja alkalmából tett közzé hétfőn reggel videóbejegyzést a Facebookon Hornung Ágnes. A Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára a folyamatosan változó világ minden kétségen felül álló értékének nevezte a családot.

Kifejtette: a magyar kormány a családot tekinti a legfőbb nemzeti értéknek, hiszen

a családok biztosítják a magyar nemzet megmaradását.

Ezért tették 2010 óta a családok támogatását a kormányzás egyik legfőbb alapelvévé.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Emlékeztetett arra, hogy évről évre szélesítették, bővítették a családtámogatási rendszert, hogy megkönnyítsék a gyermekvállalást, a gyermeknevelést, az otthonteremtést, valamint a gyermeknevelés melletti munkavégzést annak érdekében, hogy több pénz maradjon a családoknál.

Elmondta: olyan országot szeretnénk, ahol a családok békében tudnak élni, ahol a gyermekeiket biztonságban tudják, és ahol a dolgozó szülők előre tudnak jutni.

Kitért a szomszédságunkban zajló háborúra is, amely, mint mondta, megrengette a biztonságunkat, megrengette Európa gazdaságát és

rendkívüli kiadások elé állítja a kormányt is.

Közölte: minél tovább tart a háború és a szankciók, annál többet kell a kormánynak fordítania az ország és a gazdaság védelmére. Hangsúlyozta, hogy a családok védelmét a mostani háborús időben is a legfontosabb feladatuknak tartják. Ezt mutatja, hogy januártól bevezették a 30 év alatti anyák szja-mentességét és elengedik diákhitel-tartozásukat.

Megemlítette, hogy havonta plusz 10 ezer forint családi adókedvezményt kapnak a tartósan beteg vagy súlyos fogyatékossággal élő gyermeket nevelő családok. Ugyanakkor könnyítették a Babaváró támogatás és más családtámogatások igénybevételét.

Hozzátette: a megemelt energiaárakkal szemben is védik a családokat, hiszen a rezsicsökkentett árakkal havi 180 ezer forintos támogatást nyújtanak minden magyar családnak. – Azt kívánom a magyar családoknak, hogy a háború mielőbb véget érjen és biztonságban, jólétben tudjanak élni – fogalmazta meg közösségi oldalán Hornung Ágnes.

(Magyar Nemzet)

Borítókép: Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára, a program fővédnöke beszédet mond az Ezer család énekel – Anyák napja a Ringatóval címmel rendezett családi napon a Millenáris Fogadóban 2023. május 7-én.
(Fotó: MTI/Lakatos Péter)



SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.