Dr. Magyarics Tamás főosztályvezető a Külgazdasági és Külügyminisztérium Észak-Amerika Főosztályán. Chicagóban, a Regionális Diaszpóra Értekezleten, 2016. október 1-én ő volt a Magyar Kormány részéről a képviselő, aki előadásában az anyaországi törekvésekről beszélt, amelyekkel Magyarország felelősséget vállal a szórványban és a diaszpórában élő magyarságért.
A vele készült interjúban előbb, mint amerikai-magyar kapcsolatok szakértőjét kérdeztük arról, hogy milyennek látja most az amerikai magyarság viszonyát az anyaországgal és fordítva. A Főosztályvezető úr kiemelte, hogy a Magyar Kormány különböző magyar fórumok létrehozásával, programokkal kívánja az idegen földön élő magyarokat segíteni. Többek közt azt is elmondta, hogy fontos szempont, hogy Magyarországról is érkezzenek ide különböző utakon az emberek, hogy ismerkedjenek az amerikai magyarság életével, kultúrát megőrző tevékenységével, ami sok esetben akár több generáción átível. De kiemelte annak jelentőségét is, hogy főképp azok, akik már régről elszakadtak az Anyaországtól, látogassanak haza, ha tehetik és tapasztalják meg, hogy milyen nagy változásokon ment át az elmúlt időszakban az ország.
A chicagói Magyar Főkonzulátus épp egy éve nyitotta meg újra kapuit és máris fontos feladatának tekintette egy regionális jellegű Diaszpóra Értekezlet létrehozását, amit a szakértő kiemelkedően fontosnak értékelt, hiszen a gazdasági- és politikai feladatai mellett mindenkori feladata a konzulátusoknak, hogy a helyi közegben támogassa a magyar közösségek tevékenységét. A konferencia megszervezésével a konzulátus jelezte azt, hogy igény van és fontos, hogy regionális szinten is foglalkozzanak az Amerikai Egyesült Államokon belül is a magyar közösségek és a magyarság helyzetével. Célja, hogy a szervezeteket még inkább megismertesse egymással és egységes közegben lehetőséget teremtsen számukra, hogy megfogalmazhassák igényeiket a Magyar Kormány fele.
Mivel az 1956-os események kerek évfordulójára emlékezünk, ennek kapcsán elhangzott üzenetét is megosztotta velünk a meghívott, amelyben felhívta a szomorú eseményekből fakadó pozitívumokra a figyelmet, mint a magyar nemzet egységének fontossága vagy éppen az önerőre való támaszkodás, amire számíthatunk.
A teljes interjút az alábbi hivatkozásra kattintva hallgathatják meg:
Forrás: Pethő Krisztina / korosiprogram.hu






















