A Nyugat- oldali evangélikus egyház november 21-én irodalmi estet rendezett a Nyugat -oldali református egyház kis termében. Az irodalmi esteketet 2004 óta szervezik meg rendszeresen, évente legalább 4-5 alkalommal. A legelső estet Reményik Sándor verseiből tartották meg, aminek óriási sikere volt, emlékszik vissza Nt. Tamási Éva . Ez a felejthetetlen est indított el egy sorozatot, amely a mai napig tart. Az eredeti helyszín a Nyugat-oldali evangélikus templom volt, ahonnan elköltöztek, s ezért tartják a református templomban a visszatérő eseményt. Minden alkalommal a legkedvesebb költők verseit mutatják be gyülekezeti tagok és irodalmat kedvelő barátok. Az immáron 11 éve állandó közösséghez időnként új tagok is csatlakoznak.
A 21-i esten Hargitai István, Dr. Vásárhelyi Zoárt, Leitgeb Edina, Tamásy Éva olvastak el egy-egy verset. Hallhattunk Adytól, Tóth Árpádtól, Reményik Sándortól költeményeket, Simon Judit megzenésített Radnóti Miklós verset tolmácsolt, míg a Kis Magyar Kórus Ady verset énekelt gyönyörűen. Volt aki papírról, volt aki könyvből olvasott, de a mobil telefon segítségével is mindig kéznél lehet egy-egy vers, erre mutatott jó példát az est főszervezője, Tamásy Éva.
Éva úgy látja, hogy az amerika magyar fiatalok kevésbé olvasnak magyar irodalmat, de ő bizakodó. Reménykedik abban, hogy a fiatalok rá fognak érezni idővel az irodalom és a versek szépségére. Tamásy Éva saját gyerekeivel is próbálja megszerettetni a mai magyar költőket, úgy gondolja, hogy türelemmel kell lenni a szülőknek a fiatalokkal, mert lehet, hogy 5-10 év múlva érik be az igyekezet, s a fiatalok idővel megszeretik az irodalmat.
A nyelvi nehézségek is szerepet játszanak abban, hogy nem olvasnak az itteni magyar fiatalok magyar irodalomat. Tamásy Éva magyar iskolában is tanít, tapasztalata, hogy a gyerekeknek több odafigyeléssel kell magyarázni a kifejezéseket. A nyelvi korlátok miatt a szavak szinonimáit már nem ismerik a fiatalok. Fontos a precíz körbeírás, a szavak értelmezése, mert segítséget kell adni a fiataloknak a magyar nyelv könnyebb megértéséhez. Sajnos a magyar népmesék nyelvezete sem egyszerű, s nem mindig értik a gyerekek amit olvasnak. A felnőttek feladata hogy mankót adjanak a fiatalok kezébe a nyelvi nehézségek leküzdésében.
Tamásy Éva szívesen emlékszik vissza a teltházas irodalmi estékre. Szorák Kati és a Kaláka megzenésített versei nagyon sok vendég tetszését nyerte el. A megzenésített versek is lehetőséget adnak arra, hogy közelebb hozzák az irodalmat az emberekhez.
Az irodalmi felolvasások után finom vacsorával folytatták az estet a résztvevők, majd ezt követően Hegedeős Kálmán énekelt népszerű magyar dalokat.























