Adventi adományozókörutat tett Kárpátalján a Katolikus Karitász december 14-én. Tiszakeresztúron, Beregszászban és Munkácson értékes adományokat adtak át nélkülözők számára.

A Katolikus Karitász összesen 1 tonna szaloncukrot, 2 000 angyalbatyut, 200 darab tartósélelmiszer-csomagot valamint 90 kályhát hozott a Kárpátalján élő helyi és belső-ukrajnai menekült rászorulóknak. Az ajándékokat Bacskai Józseffel, Magyarország ungvári főkonzuljával együtt adta át a Karitász csapata.

A Karitász első helyszíne csütörtökön a korábbi tiszakeresztúri iskola-internátus falai között működő menekültszállás volt.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Holinko Mihajlo, az intézmény vezetője köszönetet mondott a jelentős ajándékokért, és elmondta, a volt iskola területén jelenleg 87 belső-ukrajnai menekült él, köztük 36 gyermek, akik a háború sújtotta területekről érkeztek. A menekültek Kelet-Ukrajna különböző részeiről érkeztek, többek között Harkivból, Donyeckből, Luhanszkból és Kramatorszkból. Kiemelte: az intézmény több élelmiszer-adományt kapott már Európából.

Écsy Gábor atya, a Katolikus Karitász országos igazgatója köszöntötte az intézményben élőket.

„Furcsa karácsony elé néznek önök, és sajnos nem először”

– mondta, hozzátéve: a Katolikus Karitász azért érkezett a tiszakeresztúri internátusba, hogy az ott élők karácsonyát szebbé tegyék.

„Azt kívánjuk, hogy karácsony üzenete mindenkihez minél előbb eljusson”

– jelentette ki. Elmondta, hogy Magyarországon békés, boldog karácsonyt kívánva szokás egymást köszönteni ebben az időszakban, ami a háborúban felértékelődik.

Herczegh Anita, a Katolikus Karitász jószolgálati nagykövete már nem először érkezett Kárpátaljára. Kiemelte: többször hoztak adományt a térségbe Magyarországról. Hangsúlyozta:

nemcsak a kárpátaljai magyaroknak, hanem az ukrán embernek is segítenek.

Az intézmény étkezdéjében névre szóló angyalbatyukat adtak át a gyerekeknek, valamint élelmiszerajándékot a dolgozóknak.

A Beregszászi 5. Számú Bentlakásos „ Pacsirta” Óvodában szintén angyalbatyukkal, mesekönyvekkel és élelmiszerajándékkal lepték meg az ottaniakat. Az óvoda növendékei zenés-táncos-verses műsorral kedveskedtek a látogatóknak.

A Karitász útja Munkácsra vezetett tovább, ahol egy helyi családnak kályhát adtak át, majd a Piszareva utcai kollégiumban élő menekültek kaptak tartós élelmiszercsomagot.

A körút végén a Munkácsi Szent Erzsébet Szeretetkonyhán tartottak sajtótájékoztatót.

(Kárpátalja.ma)

Fotók: Kárpátalja.ma



SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.