A rendőrség szerint 1,4 millió, a szervezők szerint 2 millió ember vonult utcára zászlókkal és transzparensekkel Katalónia függetlenségért Barcelonában múlt pénteken, a katalán nemzeti ünnepen.A város erkélyeit, ablakait, az üzletek kirakatait napokkal korábban ellepték a katalán zászlók, és a különböző jelképek. A forgalom már kora délután megbénult, ahogy a tömeg elkezdte elfoglalni a felvonulás kijelölt, több mint 5 kilométeres útvonalát.A katalán függetlenségi mozgalmak már negyedik éve rendezik meg a Diada elnevezésű rendezvényt, évről évre nagyobb tömeget megmozgatva, de soha ennyien még nem vettek részt az eseményen. A felvonulás szónokai a minél nagyobb választási részvételre buzdították az embereket. Ha az Együtt az igenért nevű párttömörülés nyer – ennek tagja a jelenlegi katalán kormánypárt is –, egyoldalúan megindítják az elszakadási folyamatot Spanyolországtól. A spanyol kormányt szerint ez törvénytelen.
A katalán nép nagyon bizakodó és nagyon pozitívan áll hozzá a történethez. Mi sem jelzi jobban, hogy évek óta milliónyian kimennek az utcára fiatalok, gyerekes családok és öregek együtt. Éneklik dalaikat és mosollyal a szájukon várják és tesznek a fényes jövőért.
Forrás: szekelyfold.ma

























