A 2014 május 30 és június 15-e között megtörtént koncert körutunk végén elköszönve már az amerikai földrészen élő honfitársainktól, mégis búcsúzóul ezzel a rövid üzenettel szeretnénk megköszönni, hogy vendégül láttak, sok-sok szeretettel vettek körül bennünket, és tudásunk legjavát adhattuk mindezért a fogadtatásért.
Örömmel énekeltünk táncoltunk mutattuk meg mindazok számára hazánkból elhozott és gonddal és törődéssel megszerkesztett programunkat.
A Sólyom szárnyán repülhettünk mindazokkal akik meghallgattak, láthattak bennünket.
Bízunk abban, hogy mindazok akik velünk voltak megőriznek majd emlékeik közt, és öröm számukra majd újra és újra visszagondolni az együtt eltöltött egy-egy szép estére. Együtt énekelhettünk, sok helyen még táncolhattunk is a szép népdalokat, népzenéket hallgatva.
A Kormorán Együttes hazaszeretetről, egymás szeretetéről szóló dalait énekelve JÓ VOLT MAGYARNAK LENNI itt a messze idegenben Kanadában, és az Egyesült Államokban.
Tudjuk és érezhettük azt a minden magyart összekötő szeretetet, mikor szállást kértünk befogadtak, mikor kicsit többet szerettünk volna megtudni egymásról akkor a nyitott és őszinte egymásra találás érzése tölthetett el bennünket.
Mindezért a sok jóért hoztuk magunkkal a gondoskodással összeállított műsorunkat, hogy minél több új barátra találva mindenki szívét megérintésük egy-egy dalunkkal, vagy éppen egy-egy igazi magyar néptánc bemutatóval.
Örömmel köszönünk el kedves mindnyájuktól, nem búcsúzunk csak küldjük üzenetünk, a viszontlátás reményében.
Külön köszönet mindazoknak, akik bármit is tettek annak érdekében, hogy a helyi bemutatók megrendezésre kerülhessenek, szállást és gondoskodást, szeretetet kaphatunk bármerre is vitt bennünket az előre egyeztetett programunk.
Közel 10 ezer km utaztunk során nagyon sok szép és emlékezetes előadás aktív részesei lehettünk, mindez öröm és boldogság volt számunkra!
![]()
Végezetül, de nem utolsó sorban ezzel a rólunk készült közös képpel a torontói repülőtérről is küldjük üdvözletünket, reményekkel telt szívvel, szeretnénk újra találkozni! Viszontlátásra Kanadában és Amerikában!
Vadkerti Imre, Fehér Nóra, Vermes Balázs és Takács Katalin























