Bírálta a palesztin államot elismerő nyugati országokat Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök pénteken az ENSZ Közgyűlésében felszólalva. Szerinte ezzel azt az üzenetet küldték a palesztinoknak, hogy „a zsidók gyilkolása kifizetődő”.

A kormányfő New York-i beszéde elején több tucat diplomata elhagyta a termet, ahol a közgyűlés ülésszakának csúcsszintű vitája zajlik. Netanjahu emlékeztetett arra, hogy a Hamász palesztin terrorszervezet izraeli támadásában 2023. október 7-én megöltek 1200 embert, és elhurcoltak több mint 200 túszt, akik közül 48-at még nem szolgáltattak vissza, és akik közül 20-an vannak még életben. Az izraeli kormányfő üzenetet is küldött a Gázában őrzött túszoknak.

„Nem feledkeztünk meg rólatok egy pillanatra sem. Addig nem állunk meg, amíg mindannyian haza nem tértek”

– hangoztatta a túszok neveinek felsorolása után, a Hamasz vezetőit pedig a túszok visszaszolgáltatására szólította fel.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


„Ha megteszitek, életben maradhattok. Ha nem, Izrael levadászik benneteket”

– mondta. Hozzátette: beszédét az internet mellett az izraeli oldalon elhelyezett hangszórókon keresztül is közvetítik a Gázai övezetbe, hogy maguk a túszok is hallhassák. Netanjahu szerint sok nyugati vezető „meghajolt az elfogult média, a radikális iszlám közösségek és az antiszemita tömegek előtt”. Meglátása szerint sokan, akik a nyilvánosság előtt elítélik Izraelt, a színfalak mögött köszönetet mondanak az izraeli hírszerzésnek, amely számos merényletet hiúsított meg nyugati fővárosokban.

„A zsidók meggyilkolása kifizetődő – ez az üzenet, amelyet azok a vezetők küldtek, akik a héten elismerték a palesztin államot”

– foglalt állást Netanjahu. Leszögezte: Izrael nem hajlik meg a nyomás előtt, és nem fogadja el, hogy a palesztin államiságot rákényszerítsék. Izrael ellenségei a ti ellenségeitek is – mondta a nemzetközi közösség képviselőinek, hozzátéve: legbelül az összes nyugati ország tudja, hogy Izrael az ő harcukat is vívja. Netanjahu a népirtás vádjával kapcsolatban kiemelte: az izraeli hadsereg nem céloz civileket, hanem a lehető legnagyobb gondossággal megkülönbözteti őket a harcosoktól.

(Demokrata)

Borítókép: Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök beszédet mond, miután átvette az egyetem tiszteletbeli polgára (Civis Universitatis Honoris Causa) címet a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) ünnepségén 2025. április 4-én. Fotó: MTI/Illyés Tibor



SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.