Csak részben tartották be a korábbi politikai megállapodást Romániában. Míg a koalíción belüli kormányfőcsere zökkenőmentesen zajlott le – a nemzeti liberális miniszterelnök, Nicolae Ciuca lemondott, a szociáldemokrata Marcel Ciolacu pedig kormányalakítási megbízást kapott az államfőtől –, a tárcák szétosztása esetében már felrúgták a megállapodást Bukarestben. A zsákmányszerzési akciónak a legkisebb koalíciós tag, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) esett áldozatául: miután a Kelemen Hunor vezette párt minisztériumokkal kapcsolatos igényeit a kormányzati partnerek gyakorlatilag lesöpörték az asztalról, az RMDSZ kénytelen volt kilépni a koalícióból.

Az RMDSZ az elmúlt időszakban mindent megtett azért, hogy közösen folytassa a kormányzást a koalíciós partnereivel, kompromisszumkészek voltunk, ebben a pillanatban viszont úgy tűnik, hogy a közös kormányzás feltételei nem adottak

− így fogalmazott a közösségi oldalán kedd este Kelemen Hunor.

 

Reklám
Tas J Nadas, Esq


A román kormány korábbi miniszterelnök-helyettese kiemelte: az RMDSZ-es vezetésű tárcáknál szakszerű, felelősségteljes, átlátható és kiszámítható munka folyt, amit kormányzati partnereik is elismertek.

„Nekünk nincs hova tovább hátrálni, amikor meg akarnak fosztani az általunk vezetett összes minisztériumtól. A magyar emberek előtt továbbra is egyenes gerinccel állunk, munkánkat a közösség érdekében folytatjuk”

− írta a Facebook-bejegyzésében Kelemen Hunor.

Marcel Ciolacu, a kormányalakítással megbízott miniszterelnök-jelölt kedd este tagadta, hogy az RMDSZ „kitaszítása” a kormányból előre megfontolt szándékkal történt. − Ez kizárt, és ezt Kelemen Hunor is tudja − mondta a leendő kormányfő. Hozzátette: a Nemzeti Liberális Párt elnökével, Nicolae Ciucával együtt minden erőfeszítést megtett az RMDSZ kormánykoalícióban való maradása érdekében.

Szerdán a képviselőház és a szenátus együttes szakbizottságaiban zajlik a Ciolacu-kabinetbe javasolt miniszterjelöltek meghallgatása. Ha minden a tervek szerint halad, az új román kormány csütörtök este hivatalba léphet. A kabinet összetételében az egyik legnagyobb meglepetés a külügyminisztérium élén történt: Luminita Odobescu, Klaus Johannis eddigi külügyi tanácsadója váltja Bogdan Aurescut.

Marcel Ciolacu egyébként a gazdasági patriotizmus jelszavával hirdette meg a kormányprogramját, amelyről csütörtökön szavaz a bukaresti parlament.

(Magyar Nemzet)

Borítókép: Marcel Ciolacu (Fotó: MTI/EPA/Robert Ghement)



SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.