Állami kitüntetésben részesül Markó Béla, az RMDSZ volt elnöke, Klaus Iohannis államfő kedden írta alá az erről szóló rendeletet.

Az Agerpres hírügynökség közölte, az elnök a Románia Csillaga érdemrend tiszti fokozatát adományozza Markó Bélának 70. születésnapja alkalmából, „a magyar nyelvű írott kultúrához való kivételes hozzájárulása, valamint a demokrácia és az etnikumok közötti párbeszéd erősítéséért tett erőfeszítéseinek elismeréseként”.

A kézdivásárhelyi születésű, magyar-francia szakos tanári végzettségű Markó Béla több mint negyven verseskötet és számos esszé, publicisztika szerzője, illetve irodalmi díj birtokosa.

A rendszerváltás előtt tanárként, szerkesztőként tevékenykedett. Az 1989 decemberében alakult RMDSZ 1993-ban választotta elnökévé. Markó Béla több mint 18 éven keresztül vezette az RMDSZ-t, 1990-től 2016-ig volt szenátor, 2004-2007, illetve 2009-2012 között a bukaresti kormány miniszterelnök-helyettese.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


Markó Béla 2004-ben már megkapta a legmagasabb szintű román állami kitüntetés lovagi fokozatát és a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét. Volt elnökét az RMDSZ is felköszöntötte szeptember közepén tartott 15. kongresszusán 70. születésnapja alkalmából.

(Krónika)



SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.