Lehetségesnek tartja a délvidéki magyar területi autonómiát a Magyar Remény Mozgalom, az öt vajdasági magyar párt egyike. Elnöke, László Bálint a koszovói szerbek hasonló törekvését hozta fel példának.

A területi autonómia intézményes formában beépül majd a szerbiai és a koszovói jogrendbe is, ami kiváló hivatkozási alap lesz, mivel a kölcsönösség elve alapján, ha egy nemzeti közösség területi autonómiát kap, akkor hasonló jogokat kell biztosítani további kisebbségeknek is – hangsúlyozta László Bálint, a Kossuth Rádió Határok nélkül című szerdai műsorában.

A Magyar Remény Mozgalom elnöke hozzátette: az autonómia a délvidéki magyarság számos megoldatlan problémáját orvosolná, a többi között a folyamatos népességfogyást is fékezhetné.

László Bálint hozzátette, hogy a délvidéki magyar pártoknak össze kell fogniuk a sikerért, csak azt követően lehet megszerezni hozzá az anyaországi támogatást. A magyar autonóm körzet kialakítása már szerepelt a pártok választási programjában, így már csak élni kell a lehetőséggel – nyomatékosította.

A politikus szerint alaptalan félelem az autonómia utáni elszakadás gondolata, ellenkezőleg, az autonóm terület éppen hogy integrálódik az ország intézményrendszerébe és struktúrájába.

Reklám
Tas J Nadas, Esq


László Bálint egy esetleges székelyföldi autonóm törekvéssel való együttműködés lehetőségét feszegető műsorvezetői kérdésre reagálva elmondta: léteznek olyan egyeztető fórumok, ahol a székelyföldi területi autonómia nem tabutéma, ilyen a Kárpát-Medencei Magyar Autonómia Tanács, amelynek a Magyar Remény Mozgalom is a tagjává kíván válni.

Forrás: Kossuth Rádió/Határok nélkül



SZÓLJON ÖN IS HOZZÁ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.